Kovácsné Fábián Mária: „nincs bennem hiányérzet, céljaimat elértem”

Debrecen első női súlyemelő magyar bajnoka sikeres évet tudhat maga mögött, 2019-ben országos és abszolút bajnoki címekkel büszkélkedhet, többször is megjavította az országos csúcsot.

0

55764278_2180285225418832_873820528119382016_o-300x148 Kovácsné Fábián Mária: „nincs bennem hiányérzet, céljaimat elértem”

Célok teljesítése

Soha nem szoktam irreális célokat kitűzni magam elé, idén sem tettem, 2019-ben az volt a célom, hogy év végére összetettben elérjem a 110 kilót, ami fogásnemre bontva, szakításban 50, míg lökésben 60 kg. Úgy gondolom, életem legjobb felkészülése volt az idei, amit elterveztem, edzésen sikerült megvalósítani, teljesítettem a 110 kilót.  Azt sajnálom, hogy ez nem hivatalos eredmény, mivel nem versenyen értem el. Eredetileg úgy volt, december 14-én lesz idei utolsó versenyem, de pár nappal előtte kiderült, 15-én rendezik. Mivel épp fitness szakedzői képzésre járok és aznap vizsgáztam, döntenem kellett, ezért felállítottam egy fontossági sorrendet, és a vizsga mellett döntöttem. Ennek ellenére boldog vagyok, hogy elértem a célom, bebizonyítottam magamnak, hogy meg tudom csinálni. Az év nem múlt el meglepetés nélkül, edzésen sikerült kiszakítanom az 52.5 kilót, amit már többször próbáltam, de eddig fejben még nem volt meg.

Sikeres versenyszezon

Idén az áprilisi országos bajnokság és az októberi Szabó Ferenc Nemzetközi Súlyemelő Verseny volt a két fő versenyem. Az ob előtt négy kilót kellett fogyasztanom, ezért fizikálisan nem voltam topon, ennek ellenére a dobogó legmagasabb fokára állhattam fel. Kazincbarcikán megjavítottam az országos csúcsot, az aranyérem mellett az abszolút bajnoki címet is megszereztem. Visszatekintve az egész évre, nyugodt szívvel mondhatom, maximálisan elégedett vagyok, semmilyen téren nincs bennem hiányérzet, céljaimat elértem. Folyamatosan fejlődtem, remélem, ez a tendencia jövőre is folytatódik, lépésről lépésre haladok előre. Eljutottam egy szintre, de tovább kell csiszolni a technikámat. A szakítás már rendben van, a lökést viszont még tökéletesíteni kell, ezért főleg erre helyezzük a hangsúlyt jövőre.

74395718_2668967526502842_3208912754245107712_n-225x300 Kovácsné Fábián Mária: „nincs bennem hiányérzet, céljaimat elértem”

Fókuszban az Európa-bajnokság

A következő évre is kitűztem a céljaimat, nagyon szeretnék kijutni a hollandiai Európa-bajnokságra. Ahhoz, hogy sikerüljön, 107 kilós összetett eredmény kell versenyen. Jelenleg ehhez még két kiló hiányzik, igaz, edzésen már sikerült a 110, de egyelőre a kazincbarcikai 105 a hivatalos. Az áprilisi ob-ig minél több minősítő versenyen szeretnék elindulni, hogy teljesítsem az Eb részvételt jelentő eredményt. Nyugodt vagyok, már edzésen sikerült, tudom, hogy versenyen is menni fog. Szakításban az 55, míg lökésben a 65 kg a célom, hogy ez mire lesz elég a kontinensviadalon, jelenleg nem tudom megmondani. Talán a 120-as összetettel a harmadik hely elérhető, felemelő érzés lenne magyar zászlóval a kezemben ott állni a dobogón. Azonban akkor sem leszek csalódott, ha ez nem sikerül, már az hatalmas élmény lenne, ha ott lehetnék az Eb-n.

Készülődésünnepekre

A versenyszezonnak vége, de nem álltam le, igaz, már csak 60-70%-os edzésmunkát végzek. Én is készülődök az ünnepekre, munka mellett esténkét jut időm főzni. Húsleves, töltött káposzta, többfajta sütemény lesz az ünnepi menü. Nagyon várom már a szentestét, ez a nap a családé, a férjemmel, a gyerekekkel és a lányom barátjával közösen fogjuk tölteni. Ünnepek közt próbálok minél többet pihenni, feltöltődni, ezért sem szerveztünk külön programot szilveszterre. Soha nem szoktam újévi fogadalmat tenni, de ha kívánhatnék valamit az új esztendőre, akkor a családom egészsége lenne az első, illetve a sport terén, hogy sikerüljön elérnem szakításban az 55, lökésben a 70 kilót. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy mindenkinek áldott, békés karácsonyi ünnepeket és egészségben, sikerekben gazdag boldog újévet kívánjak.

Szép volt Marcsi!