
Már az első pillanatok ízelítőt adtak arról, mi várható ezen a mérkőzésen. Nagy iramú, változatos játékot láthattak a nézők, mindkét együttes igyekezett tekintélyt teremteni; döngött is palánk keményen. Ebben a munkában a vendégek jártak az élen, de a mieink se maradtak adósok, Alexei Kosourov taktikai tervében mindig kitüntetett szerepet kap a testjáték. Kitartóan gyűrte egymást a két vetélytárs, az első komolyabb helyzetre a 3. percig kellett várni; Ivanov lépett ki jól, de kimaradt a hazai lehetőség. Az 5. percben Spakovszkyt állították ki gáncsolásért, ám a hátrányban kiválóan védekeztünk. A 7. percben Ivanov tüzelt éles szögből, az ismétlést Bartók András küldte kapura, gól azonban nem született. Két perccel később még nagyobb lehetőség maradt ki, a korong már túljutott a miskolciak hálóőrén, de a védők kivágták a gólvonalról. Aktívabban és veszélyesebben támadott a debreceni legénység. A 10. percben Foltin nagy bombája pattant ki a miskolci kapusról, aki az ismétléseket is hárította. 11.42-nél emberelőnybe kerültünk, az ellenféltől Pecsét került a büntetőpadra. Felálltunk a támadó zónában, szépen járt körbe a pakk, mígnem 12.35-nél Ivanov passzából Filep nagy gólt ragasztott az ellenkező sarokba. A harmad hátralévő részében kemény küzdelem folyt a mezőnyben, mind a két kapu gyakran forgott veszélyben. A hazaiak jól hokiztak, bár kimaradt néhány biztató lehetőségük.
A 2. játékrészben is folytatódott a nagy csata. A miskolciak már az első percben kiosztottak egy két kezes palánkra lökést, de a bírói síp néma maradt. Röviddel később Sándor Bence vállmagasságban tartott bottal, a levegőből ütött be egy kipattanót, a vezetőbíró szerint azonban a lövés magas bottal történt. 21.43-nál Farkast küldték ki pihenni. A fórban jól járt körbe a korong, előbb Ivanov, majd Bartók András a kapust, sőt a kaput kicselezte, de nem lőtték el a helyzeteiket… Az 5. percben Smirnov vérző sérülést szenvedett, miskolci részről senki nem ült ki, ellenben Spakovszky a büntetőpadra került. 27.36-nál Bartók Péter nagy cselekkel játszotta tisztára magát, Lövei kihúzta a debreceni csatár lábát, újabb miskolci büntetés következett. Az emberhátrányt kivédekezte az ellenfél, egyenlő létszámban viszont gólt kaptak; Kriukov tört ki erőszakosan és éles szögből laposan kilőtte az alsó sarkot! 31.31-nél Futó gáncsolt, a hazai csapat pedig büntetett; a végsőkig kijátszott helyzetet Kriukov értékesítette. 35.05-nél Filepre fújtak rá egy bottal akasztást, a hátrányban jól védtük a kapunk előterét, Antek is nagyokat fogott. Egy másodperccel Filep visszatérése után Ivanov is két percet kapott és bár veszélyesen kombinált a Miskolc, ezúttal sem sikerült betalálniuk. A 2. harmad kiegyenlített hokit hozott, a gólokat azonban a mieink szerezték.
A 3. harmadra óriási lendülettel érkezett ki az ellenfél, a mieink beszorultak a védekező harmadba. 41.34-nél Galajda a levegőből csapott le egy pattogó korongot, a játékvezetők hosszas tanácsozás után gólt ítéltek, Alexei Kosourov pedig időt kért. A következő 10 perc a kiállításokról szólt, előbb Pecsét, majd Ivanov távozott időlegesen a játékból. A debreceni emberelőnyben egy lecsorgóból kontrázott a vendégcsapat, Antek óriási bravúrral mentette a lövést, majd egy újabb kiugrást hatástalanított. Hatalmas küzdelem folyt a mezőnyben, mindkét kapu gyakran forgott veszélyben. 50.09-nél Spakovszky és Galajda csapott össze, 2-2 perces kisbüntetést szabtak ki rájuk. A harmad 12. percében Filep előtt maradt ki két méretes helyzet. A harmad második felében kezdett fáradni a debreceni legénység. Az 54. percben a miskolci gárda ismét beszorította a mieinket, egy messzire kipattanó korongra Lövei érkezett nagy lendülettel és kilőtte a hosszú sarkot. Az egyenlítésért hajtottak a Jegesmedvék, a hazaiak minden energiatartalékukat mozgósították, a padról Kosourov edző folyamatosan tüzelte a játékosait. Az 57. percben Filep ugrott ki jó érzékkel és a vasat találta el. 59.05-nél a miskolci szakvezető időt kért és lehozta a kapusát is a jégről. Nem sokáig tartott a reményük, 16 másodperccel később, Filep üres kapus kísérlete után a pakk visszapattant a palánkról, az érkező Ivanov pedig beverte. Ezzel lényegében eldőlt a meccs, de még nem volt vége; 59.50-nél Ivanov és Filep vezetett egy kontrát és a hatalmas termetű debreceni támadó beállította a végeredményt.
Remek mérkőzésen, nagy küzdelemben, megérdemelten győzött a debreceni együttes, ezzel visszavágtak a Jegesmedvéknek a hó elején elszenvedett vereségért. Az egész csapat nagyszerűen helytállt, az ifi kontingenst külön dicséret illeti. Antek Tamás 95,24 %-os hatékonysággal védett, komoly szerepet vállalt a győzelemben. A mieink jelenleg az alapszakasz tabella harmadik helyén tanyáznak, ami igen jónak értékelhető, de az alapszakaszból még hátra van néhány nagyon kemény összecsapás. A junior csapat stábja elismeréssel fogadta a srácok kiváló teljesítményét és boldog Karácsonyt, valamint sikeres új esztendőt kívántak mindazoknak, akik segítették őket céljaik elérésében!
Debreceni HK – DVTK Jegesmedvék 5-2 (1-0, 2-0, 2-2)
Gólszerzők: Filep(2), Kriukov(2) és Ivanov, illetve Galajda és Lövei




