Köszönünk mindent Cucu!

A magyar labdarúgás kiemelkedő alakja, az egykori debreceni kedvenc, Halmosi Péter bejelentette visszavonulását.

0

82637-300x225 Köszönünk mindent Cucu!

Egy olyan labdarúgó akasztotta végleg szögre a stoplist, akinek nagyon sokat köszönhet a magyar futball, ezen belül a DVSC és a Haladás is. Bő húsz évet átölelő profi pályafutását az alázat, akarat, a mindenáron való győzni akarás jellemezte.

Cucu 2003-ban igazolt Debrecenbe, egy 2017-ben vele készített interjúban elmondta: „Ez volt az egyik legjobb döntésem, itt indult el igazán a karrierem”. Játéktudása mellett, közvetlenségével is hamar belopta magát a Loki szurkolók szívébe. Nem csak focizott a cívisvárosban, hanem debrecenivé is vált, mai napig sokat jelent neki a város. Az interjúban erről is nyilatkozott: „Régebben is azt mondtam és ezt mondom most is, Debrecen a második otthonom. Párom is nagyon szereti a várost, az utóbbi hét évben többször mondta, Péter, hagyjunk itt mindent és költözzünk Debrecenbe”.

20061113halmosi44-300x205 Köszönünk mindent Cucu!

Debreceni éveit bajnoki címek, kupagyőzelmek fémjelzik, 83 bajnoki mérkőzésen lépett pályára piros-fehér színekben, 17 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. Számtalan emlékezetes mérkőzést lehetne felidézi Cucuval kapcsolatban, most csak kettőt emelnénk ki, mindkettő 2005-höz köthető: Bajnokok Ligája-selejtező Splitben, az első percben Halmosi góljával kezdődött a debreceni focigála. Azon a találkozón a 27. percben ismét beköszönt a horvátok kapujába. A másik, a Manchester United elleni BL selejtező visszavágója, amikor is a második félidőben bevette az angol csapat kapuját. Sajnos a spanyol játékvezető érvénytelenítette a találatot, egy teljesen szabályos góltól fosztotta meg Cucut.

Péter külföldön is letette névjegyét, a debreceni évek után a Championshipben szereplő Plymouth csapatához szerződött. Az ott töltött időszakról elmondta: „A plymouthi másfél év nagyjából hasonló volt, mint a debreceni, hiszen ottlétem alatt érte el a klub a legjobb helyezését, amit azóta se tudott megismételni. Hárman voltunk ott magyarok, szerettek minket, amit bizonyít, az ember nagyságú fotónk, ma is ott van a stadion bejáratánál”. Játékával felkeltette a Hull City vezetőinek is a figyelmét, akik 3 millió Euróért kivásárolták, ami akkor rekord igazolásnak számított a Plymouth és a Hull történetében.

letöltés Köszönünk mindent Cucu!

Három év után tért vissza Magyarországra, bár megfordult a fejében, hogy a Debrecenben folytatja pályafutását, de visszatért nevelőegyesületéhez, a Haladáshoz. Cucu elmondta, a Hali az élete, a klub történelme és szeretete kötelezte, hogy szülővárosa mellett döntsön, Szombathelyen szerette volna befejezni a sportpályafutását.

2019 őszén találkoztam Halmosival Szombathelyen, már akkor érződött, közeleg a búcsú. Várta, hogy szeretett klubja a jövőben is számít rá, de mint kiderült, a Halinak nem volt szüksége rá. Szomorú vége ez egy profi pályafutásnak, Cucu többet érdemelt volna attól a klubtól, mely nem csak neki, hanem édesapjának és édesanyjának is nagyon sokat köszönhet.

Cucu! Köszönettel tartozunk azért, amit a magyar labdarúgásért tettél, köszönjük a debreceni éveket. A sporthoz való hozzáállásod példa lehet a jövő generációja számára. Ahogy mondtad, Debrecen a második otthonod, soha ne feledd, a cívisváros visszavár!