
Az ügy előzménye, hogy a Debreceni Aquasport Egyesület közösségi oldalán januárt 21-én azzal vádolta meg a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola vezetőit, hogy tönkreteszik az egyesületet. A „halgattassék meg a másik fél is” elvet követve, az eset kapcsán kérdésekkel fordultunk a Sportcentrum vezetőségéhez.
A Debreceni Aquasport Egyesület közösségi oldalán megjelent egy hír, miszerint a Debreceni Sportuszodából való kitiltással fenyegette meg őket a létesítményvezető, melyhez jegyzőkönyv másolatot is csatoltak. Mi áll a történet hátterében?
Az említett jegyzőkönyvben az szerepel, hogy lakossági pályán tartottak edzést az ott úszó gyermekek számára, amivel megsértették a házirendet.
Azt is sérelmezik, hogy egyoldalúan fel lett bontva a szerződés, a gyerekeknek belépőjegyet kell vásárolniuk, ha edzeni szeretnének…
Az Egyesület a DVSE-vel megkötött együttműködési megállapodásban foglaltak alapján (a DVSE mint bérlőn keresztül) vette igénybe az elmúlt években a Sportuszodát. 2019 őszén az Aquasport Egyesület elnöke kezdeményezte a DVSE-nél a megállapodás közös megegyezéssel történő megszüntetését. Fentiek miatt valótlan az az állítás, hogy a Sportcentrum bármilyen szerződést egyoldalúan felbontott volna, hiszen nem is volt megállapodása az Egyesülettel.
Igaz az egyesület azon állítása, hogy egy tavaly augusztusi ultimátum szerint, vagy átigazolnak a Sportcentrumba a gyerekek, vagy nem lesz hol úszniuk?
Senki nem adott soha ultimátumot, az állítás valótlan.
Tárgyalnak-e az Aquasport egyesülettel, lehet-e megoldást találni a problémák rendezésére?
Az Aquasport elnökével és edzőjével 2019 őszén több alkalommal is egyeztettünk, hiszen a DVSE-vel meglévő szerződésük felmondásával pont az egyesület gyermekei kerültek nehéz helyzetbe. A legnagyobb megelégedésünkre nagyon sok szülő és gyermek volt nyitott a DSI-vel folytatandó közös munkára.
Jelenleg a DSC-SI-ben 75 fő aktív versenyző van, az iskolai és a délutáni oktatásban 550 gyermek vesz részt. 12 fős edzői-oktatói szakmai stábbal dolgozunk az uszodában, ezen felül sportmasszőr, gyógytornász, rehabilitációs edző és sportpszichológus segíti a gyerekek mindennapi felkészítését. A Debreceni Sportiskola 2019 óta kiemelt sportegyesületi státusszal rendelkezik, úszás sportágban régióközponti feladatokat is ellát. DMJV Önkormányzata, a Sportért Felelős Államtitkárság, valamint a Magyar Úszó Szövetség szakmai és anyagi támogatásával a jövőben is arra törekszünk, hogy az ország egyik legnagyobb és legeredményesebb úszó-nevelő és versenyeztető műhelye legyünk.




