Ziccer U20: Remek sorozatot produkálnak a Kovács tanítványok

Továbbra is rendíthetetlenül halad a végső cél, azaz a bajnoki cím felé a Ziccer U20-as csapata.

0

89260200_1545818745576150_915787675770814464_o-300x152 Ziccer U20: Remek sorozatot produkálnak a Kovács tanítványokFotó: DEBKA

Kovács Balázs együttese jelenleg tíz győzelemmel és egy vereséggel a megyei pontvadászat élén áll. Az MVL-KSE elleni találkozón Kanyári Dániel 13 triplát jegyzett, amivel megdöntötte Licska József több, mint ötéves, 12 hárompontosból álló rekordját.

Debrecen, 2020. január 30.

DEAC Öregfiúk – ZICCER U20      113 – 81 / 42-25, 24-23, 25-21, 22-12 /

Ziccer: Balázs Dániel 5, Horai Péter 14/3, Kálmán Kevin 3, Seszták Bence 7, Szekeres Péter 2, Turcsik Ágoston 38/21, Valner Levente 12

Edző: Kovács Balázs

Kovács Balázs: A két bajnoki címre legjobban esélyes csapat találkozott az ellenfél „kispályáján”. Mi a Diákolimpia döntő után pár nappal, vizsgázók, betegek és sérültek hiányában tartalékosan álltunk ki, de próbáltunk egy jó mérkőzést játszani, ezzel is emlékezve a csapat több játékosának kedvencére, Kobe-ra. A mérkőzésen sokáig jól tartottuk magunkat, elsősorban Turcsik Ágoston kiváló dobóteljesítményének köszönhetően, azonban az utolsó negyedben a két csapat közti fizikailag különbség miatt tovább nőtt a különbség.

Debrecen, 2020. február 10.

ZICCER U20 – Debreceni Főnix   102 – 41 / 21-8, 26-8, 32-9, 23-16 /

Ziccer: Balázs Dániel 10, Farkas Csanád 12, Horai Péter 22/18, Kanyári Dániel 3/3, Nemes Máté, Seszták Bence 4, Szekeres Péter 2, Turcsik Ágoston 10/6, Valner Levente 26/12, Virágh Péter 13/3

Edző: Kovács Balázs

Kovács Balázs: Az első vereség után rendeztük a sorokat és egy komplettebb összeállításban magabiztos győzelmet arattunk. Ezen a mérkőzésen Horai Péternek és Valner Leventének sikerült igazán eredményesnek lenni, de örömteli volt, Balázs Dani és Virágh Péter gyűrű alatt hatékony játéka.

Hajdúhadház, 2020. február 19.

Hadházi Farkasok – ZICCER U20                 61 – 71 / 22-18, 13-18, 18-15, 8-20 /

Ziccer: Balázs Dániel 11, Farkas Csanád 2, Horai Péter 10, Kálmán Kevin, Kanyári Dániel 10/6, Nemes Máté, Seszták Bence, Szekeres Péter, Turcsik Ágoston 12/3, Valner Levente 9, Virágh Péter 17

Edző: Kovács Balázs

Kovács Balázs: A szezon legjobb és legsportszerűbb mérkőzését játszottuk egy kiváló csapat ellen. Nagyon megszenvedtünk a győzelemért, mert nagyon pontatlanul kosárlabdáztunk és a távoli dobások nem akartak bemenni. Ellenfelünk végig taktikusan és fegyelmezetten játszott, és a mi 3 triplánkkal szemben ők 8-szor voltak eredményesek kívülről. Szerencsére a gyűrű alól sikerült Balázs Daninak és Virágh Petinek ismét eredményesnek lenni, még a Farkas Csanád, Horai Péter, Kanyári Dani, Turcsik Ágoston, Valner Levente ötösnek elég labdát szerezni és könnyű kosarakat dobni, hogy megnyerjük ezt az idegenbeli rangadót. Gratulálok mindkét csapatnak, a megyei bajnokságnak ilyen mérkőzésekre van szüksége, és elismerés a hazaiaknak, akik a mérkőzésen több fiatalt is a pályára küldtek!

Nyíradony, 2020. február 28.

Nyíradonyi VVTK – ZICCER U20                  53 – 58 / 15-15, 13-19, 12-16, 13-8 /

Ziccer: Balázs Dániel 8, Farkas Csanád 6, Horai Péter 3, Kanyári Dániel 7/3, Nemes Máté, Seszták Bence, Szekeres Péter, Turcsik Ágoston 25/15, Valner Levente 6, Virágh Péter 3

Edző: Kovács Balázs

Kovács Balázs: Egy újabb nehéz mérkőzés várt ránk, ráadásul ismét volt hiányzónk és olyan is ki betegen lépett pályára, és voltak egyéb külső körülmények is amik hátráltattak minket, de a csapat nagyot küzdött, nagyon egységes volt és mindenki jól segítette ki a másikat, amire szükség volt, hiszen igazi harc folyt a pályán. Szerencsére Turcsik Ágoston ismét nagyon ponterős volt, és jól dobott távolról, Balázs Dani, Farkas Csanád és Virágh Péter pedig óriásit küzdöttek a gyűrű alatt, így sikerült elhozni a győzelmet egy nagyon erős nyíradonyi csapat otthonából. Gratulálok a csapatomnak!

 Debrecen, 2020. március 2.

MLV KSE – ZICCER U20                  65 – 95 / 19-32, 10-22, 20-21, 16-20 /

Ziccer: Balázs Dániel 7, Farkas Csanád 20/9, KANYÁRI DÁNIEL 46/39, Nemes Máté 5, Seszták Bence 5, Szekeres Péter, Turcsik Ágoston 3/3, Valner Levente 4, Virágh Péter 5

Edző: Kovács Balázs

Kovács Balázs: Két nagyon nehéz idegenbeli mérkőzés után egy úgymond kötelező győzelemre készülhettünk idegenben-otthon, hiszen az ellenfél kérésére ezt a mérkőzést a mi hazai pályánkon, a TÁG-ban játszottuk le. Sokszor a kötelező győzelmek a legnehezebbek, ezért kértem, hogy figyeljünk oda, hisz fontos a jó kezdés. Ezt a csapat be is tartotta, és egy perc után két triplával és egy duplával 8-0-ra vezettünk és folyamatosan nőtt a különbség, ahogy folyamatosan nőtt Kanyári Dániel pontjainak száma is. Extra dobóformát mutatott az egész mérkőzésen, mindegy volt hogy 6,75 vagy 8,5, a társaktól jó labdákat kapva sorra süllyesztette el a triplákat és meg sem állt 13 sikeres hárompontosig, amellyel Licska József 2014 decemberi 36/36-os rekordját adta át a múltnak, mostantól Dani a Ziccer csúcstartója az egy meccsen bedobott legtöbb hárompontos kategóriában. Gratulálok Kanyári Daninak ehhez a kiemelkedő teljesítményhez, és a csapatnak is, akik remekül szolgálták ki. Ezzel a sikerrel 10 győzelemmel és 1 vereséggel továbbra is harcban állunk a bajnoki címért folyó küzdelemben.