DVSC-DLA U19: Egy pont emberhátrányban

A Debreceni Labdarúgó Akadémia csapata a 6. helyen álló MTK-t fogadta a 17. fordulóban.

0

u19-300x201 DVSC-DLA U19: Egy pont emberhátrányban

Debreceni szempontból jól indult a találkozó, egy labdaszerzés utáni kombinatív támadás végén Balla Mátyás megszerezte a vezetést. A folytatásban akadémistáink irányították a játékot, feltolták védekezésüket, már az MTK térfelén agresszívan letámadták ellenfelüket. A helyzetek alapján akár már ebben a játékrészben megnyugtató előnyre tehettek volna szert, de a befejezéseknél rossz döntéseket hoztak, nem volt meg a kellő higgadtság.

A második félidő 63. percében megváltozott a játék képe, miután a játékvezető, kissé érthetetlenül Fűzfőinek felmutatta a második sárgát. Emberhátrányban jól megszervezte a védelmét csapatunk, kontrákra rendezkedtek be. A lehetőségek megvoltak a gólszerzésre, de a szerencse ma nem csapatunkat támogatta. Sokkal inkább a vendégeket, akik egy megpattanó lövésből egalizáltak a 72. percben.

A mérkőzés összképét tekintve, a helyzetek alapján csapatunk közelebb ált a győzelemhez, rászolgáltak volna a három pontra.

Szép volt srácok!

DVSC-DLA – MTK: 1:1 (1:0)

DVSC-DLA: Kosztyu, Balla, Mező, Kovács, Tordai, Sármány (Girdán 83’), Barna (Sápi 74’), Juhász (Szőlősi 91’), Csáki, Gellén, Fűzfői

Vezetőedző: Szalánczi Tamás

Gólszerző: Balla 6’

Kiállítva: Fűzfői 63’

Szalánczi Tamás: Úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy megbeszéltük, agresszívan letámadtuk ellenfelünket, ennek meg is lett az eredménye, labdaszerzés után megszereztük a vezetést. Továbbra is mi irányítottuk a játékot, jó helyen szeretünk labdákat, jók voltak az átmenetek, több helyzetet kidolgoztunk. Növelhettük volna előnyünket, de a kapu előtti szituációknál viszont nem voltunk elég higgadtak, pontosak. A második félidő közepén egy véleményes második sárga után emberhátrányba kerültünk. Ezt követően az MTK átvette az irányítást, megpróbáltunk biztos védekezésből gyors kontrákat végigvinni, amely hellyel-közzel sikerült. Ebben a játékrészben is voltak lehetőségeink, sikerült is betalálnunk, de les címén érvénytelenítette a találatot a játékvezető. Sajnos egy kósza, megpattanó lövésből egyenlített ellenfelünk. Maximálisan elégedett vagyok a játékosokkal, becsülettel küzdöttek, sajnos most Fortuna nem volt velünk.