A 2008-ban életre hívott világhírű utánpótlás vízilabda tornán ezúttal 14 ország (többek közt Brazília, Görögország, Olaszország, Málta, Montenegró, Spanyolország, Svájc, Törökország, USA, stb.) 132 csapata feszült egymásnak (U11-es korosztályban 110, U9-es korosztályban pedig 22 együttes). A miniolimpián hazánkat 9 klub képviselte. Az eseményre több, mint 3600-an akkreditáltak: 1529 sportoló, 227 edző és csapatvezető, családtagok és szurkolók, vendégek és hivatalos személyek. A közel egy hét alatt 631 mérkőzést játszottak a csapatok (naponta 105), és 6326 gól született.
Szabó Bence és Kardos Sándor tanítványai az első napot máris sikerrel nyitották, miután 8-1-es diadalt arattak az olasz Carpi csapata felett. A debreceni fiatalok a csoportküzdelmeket négy győzelemmel, és két vereséggel a zsebükben a harmadik pozícióban zárták, ezzel együtt pedig bejutottak a legjobb 64 alakulat közé. Az első csoportkör után újabb csoportküzdelem következett, ahol két vereséggel és egy győzelemmel az Ezüst Kupába kvalifikálták magukat a legifjabb hajdúsági pólópalánták. Két sikert követően a Silver Cup döntőjében az olasz Pretoriani gárdájával néztek farkasszemet, akik 2-2-es döntetlen után büntetőkkel 7-6-os diadalt arattak.
– Július utolsó hetében Lignanoban került megrendezésre a X. HaBaWaBa Nemzetközi Vízilabda Fesztivál, melyen U9-es, és U11-es korcsoportokban mérkőztek meg a csapatok, és amelyen a DVSE az utóbbi korosztállyal képviseltette magát. Összességében nagyon hullámzó teljesítménnyel rukkoltunk elő, de nem is csoda, hiszen egyrészt a gyerekek még nagyon fiatalok, másrészt ilyen szintű sorozatterhelést nem kaptak még soha. Egész szezonban mindössze 10 bajnoki meccsünk volt, most pedig zsinórban 11 megmérettetést vívtunk 6 nap alatt – ezt össze sem lehet hasonlítani. Kiváló példa a szélsőséges játékunkra, hogy az első találkozónkon nyújtottuk az egyik legjobb teljesítményünket, és nyertünk is 8-1-re az olasz Carpi ellen, aki a torna végén ugyanaddig jutott, mint mi, holott nagy különbség van a két csapat között, természetesen a mi javunkra. A legjobban talán a tornagyőztes Posillipo ellen játszottunk, akivel szemben bár 5-2-es vereséget szenvedtünk, a végletekig szoros és kiegyenlített küzdelem zajlott a medencében, az első perctől az utolsóig. Mindent figyelembe vége nagyon színvonalas, és jó hangulatú viadalon vehettünk részt. Köszönjük a lehetőséget, és a támogatást a DVSE vezetőségének – értékelt Szabó Bence, a legkisebbek edzője.
X. HabaWaba U11
Lignano Sabbiadoro (Olaszország), 2017. június 25 – július 2.
Csoportmérkőzések
Június 26.
Cabassi PN Carpi – DVSE PÓLÓSULI 1-8
DVSE PÓLÓSULI – Team B 5-0 (játék nélkül)
Június 27.
Galatasaray B. – DVSE PÓLÓSULI 4-7
DVSE PÓLÓSULI – PAN Sharks 0-3
Június 28.
Sportiva Sturla – DVSE PÓLÓSULI 4-5
Aqamanagement “A” – DVSE PÓLÓSULI 8-3
Legjobb 64 között:
DVSE Pólósuli – Anteres Nouto Latina Squali 2-3
Posillipo Coccodrilli – DVSE Pólósuli 5-2
Sporting Club Felegro – DVSE Pólósuli 3-4
Silver Cup (Ezüst Kupa)
DVSE PÓLÓSULI – PALLANUOTO SALERNO U11 6-2
FTC U11/2 – DVSE PÓLÓSULI 3-6
PRETORIANI – DVSE PÓLÓSULI 7-6
A DVSE PÓLÓSULI csapata: Bákonyi Bence, Balogh Milán Patrik, Báthori-Tóth Bálint, Borsos Bence, Dénes Noel Zsolt, Dobó-Nagy Zsombor, Göblyös Barna Zsombor, Kiss Gábor, Kiss Milán Ádám, Megyeri-Kardos Márkó Péter, Nagy Dominik, Paulovich Péter, Porcsin László, Sándor Bulcsú, Szűcs Gellért. Edzők: Szabó Bence és Kardos Sándor.
Fotók: Nagy Anita




