
Nincs megállás a hazai atlétikai életben, míg egy hete a felnőttek versengtek a bajnoki címért, addig ezen a hétvégén az utánpótlás számára jött el a megmérettetés ideje. Az Ikarus BSE atlétikai pályáján gyűltek össze az U23-as és juniorkorú atléták, hogy eldöntsék, kik a legjobbak a különböző versenyszámokban. A népes mezőnyben rajthoz álltak a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola tehetségei is, akik kiváló eredményeket értek el.
Az első versenynapon több számban is érdekeltek voltak atlétáink, akik alaposan kitettek magukért, hárman is felállhattak a dobogóra. A juniorok női 1500 méteres távján rajthoz állt az idén kiváló formát mutató K. Szabó Gabriella, aki már hatszor javította meg egyéni csúcsát a korábbi versenyeken. Az utolsó 100 méter nagyon izgalmasra sikeredett, a debreceni hölgy a BHSE futójával, Urbán Zitával szinte egyszerre fordult rá a célegyenesre. Az utolsó 30 méteren vetélytársa ledolgozta 2-3 méteres hátrányát, ekkor úgy nézett ki, le is hajrázza Gabit, de Perényi Gabriella és K. Szabó Gábor tanítványa mozgósította utolsó erőtartalékát és a két atléta századmásodpercre azonos idővel (4:30.45) futott át a célvonalon. A dobogó legmagasabb fokára így ketten állhattak fel, két országos bajnoka van idén az 1500 méternek. K. Szabó nem csak az aranyéremnek örülhetett, hanem annak is, hogy 7. versenyén hetedszer javította meg egyéni csúcsát.
A férfi magasugróknál hárman is 208 centivel zárták a versenyt, Hodossy-Takács Sámuelnek csak több rontott kísérlete miatt kellett megelégednie a bronzéremmel. Szintén a dobogó harmadik fokára állhatott fel Lendvai András az 1500 méter eredményhirdetésénél.
Férfi eredmények U23:
400 méter:
7.Baráth Benjámin DSC-SI 52.49
1500 méter:
3.Lendvai András DSC-SI 3:56.60
4.Reguly Ábel DSC-SI 3:58.94
Junior férfi eredmények:
1500 méter:
4.Sós Barnabás DSC-SI 4:00.38
Magasugrás:
3.Hodossy-Takács Sámuel DSC-SI 2.08
Junior női eredmények:
400 méter:
4.Dávid Anna DSC-SI 58.94
1500 méter:
1.K. Szabó Gabriella DSC-SI 4:30.45 PB
K. Szabó Gabriella és Urbán Zita őrületes befutója 1️⃣5️⃣0️⃣0️⃣ méteren. Még a célfotó sem tudott dönteni a két lány között. 😱Már csak ezért az élményért is megérte kilátogatnom a junior és az utánpótlás országos bajnokság első versenynapjára. 😉A nem hivatalos célfotó felvétele kommentben. ⬇️Magyar Atlétika – Hungarian Athletics
Közzétette: A sport fan's view – 2020. augusztus 15., szombat




