„Most kell megmutatnunk, hogy megütjük a másodosztály szintjét” – rangadóra készül a DEAC

A rossz kezdés ellenére bíznak magukban a DEAC NB II-es labdarúgócsapatának fiataljai, akik vasárnap a Nyíregyháza ellen lépnek pályára. Szabó Kornél szerint az egyetemistáknak felemelt fejjel kell futballozniuk a nagy rivális ellen, mert kizárólag csapatként tudnak a szabolcsiak fölé kerekedni.

0
Szabo_Kornel-300x172 „Most kell megmutatnunk, hogy megütjük a másodosztály szintjét” – rangadóra készül a DEAC
Fotó: Derencsényi István/DEAC
Ha egy csapat négy mérkőzés után szerzett pont nélkül, a tabella utolsó helyén áll, akkor gondolhatnánk, hogy letargikus hangulat, néma csönd uralkodik az öltözőben. A másodosztályban újonc DEAC esetében azonban szerencsére nem beszélhetünk mentális problémákról, s bár érthető módon nem bontottak pezsgőt a játékosok a vártnál gyengébb rajt után, a hírek szerint a fiatalok magukba vetett hite nem ingott meg, továbbra is fűti őket a bizonyítási vágy. Balogh Pál tanítványai a héten az erőnléti és labdás edzések, valamint a videózások mellett fotózáson is részt vettek, s láthatóan jó hangulatban pózoltak Derencsényi István kamerája előtt. Az egyetemisták egytől egyig bizakodóak, s úgy vélik, a Nyíregyháza elleni rangadó remek lehetőségnek mutatkozik, hogy a szurkolóknak és önmaguknak is bizonyítsanak.
„Nem úgy indult a szezon, ahogyan elterveztük, de már nem szabad a múlton rágódni, felemelt fejjel kell pályára lépnünk hétvégén – hangsúlyozta Szabó Kornél, a DEAC tizenkilenc esztendős védője. – Az első négy mérkőzésünkön többször is egyéni hibákból kaptunk gólokat, fontos pillanatokban hagyott ki a koncentrációnk, ilyen a jövőben nem fordulhat elő. Akkor tudunk majd rálépni a győzelem ösvényére, ha csapatként igyekszünk korrigálni az esetleges megingásokat, s kevesebb területet engedünk az ellenfelünknek. Érthető módon nagyobb nyomás van rajtunk, mint a harmadosztályban volt, de fel kell nőnünk a feladathoz, s nem szabad megijednünk a nevesebb ellenfelektől, a Nyíregyháza ellen is higgadt játékra lesz szükségünk.” 
 
A Debreceni Egyetem labdarúgócsapata első pontjaiért lép majd pályára a Nyíregyháza ellen, a mieink korábban a Soroksár, a Dorog, valamint a Siófok ellen is mindössze egyetlen góllal szenvedtek vereséget, csupán a feljutásra pályázó DVSC múlta felül hárommal a fekete-fehéreket. A nyírségiek az előzetes várakozásokat felülmúlva kezdték a szezont, a Kaposvár, a PMFC, valamint a Soroksár ellen is győztesen hagyták el a pályát, legutóbb pedig a Doroggal játszottak döntetlent, így jelenleg tíz ponttal a tabella második helyén állnak.
„Érzésem szerint ezen a szinten a játék sebessége már különösen fontos faktor, s ezen a téren is sokat kell még fejlődnünk – ecsetelte Szabó Kornél. – Bízom benne, hogy a támadóknak ezúttal több gólhelyzetet sikerül majd kialakítaniuk, mint a korábbi mérkőzéseken, mi pedig igyekszünk masszívabbá válni, és kellően harcos védekezéssel előrukkolni. Nem mi vagyunk az esélyesek, de egy ilyen rangadón nem ez számít, sokkal inkább a pillanatnyi forma, és a szurkolóink támogatása, rájuk ezúttal is számítunk. A szabolcsiak elleni mérkőzések minden debreceni számára extra érzelmi töltettel bírnak, biztos vagyok benne, hogy sokan fogják figyelni a vasárnapi találkozót is, így most kell megmutatnunk, hogy megütjük a másodosztály szintjét.”
NB-II 5. forduló
DEAC – Nyíregyháza
08.23. 17:30      Debreceni Nagyerdei Stadion
P.G.