Milyen büszke voltam Rád, Balázs. A PSV stadionban leültünk Nacsa Olivérrel a lelátóra, meghallották, hogy magyarul beszélünk, kérdezték, Dzudzak? Mondjuk, igen, Balázs a barátunk, tőle kaptuk a jegyet. Nem hitték el, mutogattak ránk, hogy magyarok, és Balázs barátai. Kijöttél szögletet rúgni, egyszerre skandálta a neved a 32 ezres stadion 6 ezres karéja. Lalalalalalalala, Balazs Dzudzak! Összenéztünk Olivérrel és rázott minket a hideg. Micsoda büszkeség volt. Sosem gondoltam, hogy egy magyar játékos miatt átélhetem mindezt Aztán Eindhovenben meccs után a sétálóutcában beléptünk egy étterembe, totális teltház volt. Megláttak, és minden asztalnál felálltak, hogy üljünk oda. Nem hittem el.
Sok év eltelt azóta. Lehetett volna sok minden másképp, de a Te döntésed, a Te életed, a Te sorsod. amibe senki, de senki nem szólhat bele. Ezt megértettem az évek alatt.
Amikor először szóba került a hazatérésed, több magyar csapatot is emlegettek. Én elképzelni se tudtalak volna más mezben, és szerintem a szíved mélyén ezt Te is tudod, hogy Neked otthon a helyed.
Nem piros-kék, meg zöld-fehér, meg kék-fehér meg mittudomén.
Mi mindig szeretni fogunk , mert közénk, hozzánk tartozol, egy vérből valók vagyunk.
Ismerlek. Össze fog szorulni a szíved az első hazai meccsen a játékoskijáróban, és talán még meg is könnyezed azt a pillanatot. Hidd el, mindennél többet jelent majd, én tudom, milyen hazamenni, mert húsz éve, hogy eljöttem. Sosem lettem pesti.
Tudod, mindenhol jó, de legjobb otthon.
Isten hozott, Balázs, itthon!
Mindörökké Debrecen, hajrá Loki!
