Fotó: dvsc.hu
Kolozsi Gergő tanítványai remek formában kezdték a bajnokságot, zsinórban három győzelmet szereztek, mely számot a hétvégi fordulóban szerettek volna növelni. Ehhez az atomvárosban, az alsóházban található Paks otthonában kellett begyűjteniük a három pontot.
Akadémistáink nagy lendülettel vetették magukat a küzdelembe, magukhoz ragadva a kezdeményezést, az első pertől irányították a játékot. A hazaiak jobbára a védekezéssel voltak elfoglalva, de sikerült többször megbontani a hátsó alakzatukat, helyzeteket kidolgozni, de a befejezések pontatlanra sikerültek. Az első félidőben nem született gól, de a játékot látva bizakodhattunk, a folytatásban sikerül bevenni a zöld-fehérek kapuját.
Fordulás után sem változott a játék képe, a debreceni srácok domináltak, nyomás alatt tartották ellenfelüket. Lehetőségekből ekkor sem volt hiány, de a várva-várt vezető találat csak nem akart megszületni. Fordulatot a 65. perc hozott: Tóth Bence iramodott meg bal szélen, majd pontosan passzolt Pataihoz, aki egy szép csel után hozta játékba Kristófot, a csereként pályára lépő játékos 20 méterről lövésre szánta el magát, labda pedig védhetetlenül vágódott a paksi kapuba. A hátralévő időben növelhette volna előnyét a piros-fehér alakulat, de újabb gól már nem született.
Szép volt srácok!
Paks – DVSC-DLA: 0:1 (0:0)
DVSC-DLA: Lipóczi (Sávolt41’), Komlósi, Patai, Bartha (Kovács B.41’), Szabó M., Lovas (Bernáth 55’), Vékony, Tóth B., Grassi (Gergely 41’), Balogh M. (Kristóf 51’), Nagy M.
Vezetőedző: Kolozsi Gergő
Gólszerző: Kristóf 65’
Kolozsi Gergő: Tudtuk, hogy a Paks szervezetten, fegyelmezetten és zártan védekező csapat, labdaszerzések után gyors kontrákat vezetnek, melyre fel is készültünk. Az első félidőben mi irányítottuk a játékot, veszélyes támadásokat vezettünk, több nagy helyzetet kihagytunk. A második félidőre felőröltük ellenfelünket, ebben a játékrészben is mi domináltunk, birtokoltuk a labdát, ismét megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, de a befejezéseknél nem voltunk elég higgadtak. Szerencsére az egyik helyzetünket sikerült értékesíteni, mely találattal meg is szereztük a győzelmet. A játékkal elégedett vagyok, viszont helyzetkihasználás terén maradt bennem hiányérzet, ha jobban összpontosítunk a végjátékokban, nagyobb arányban is nyerhettünk volna. Örülünk a három pontnak, le a kalappal a fiúk előtt, egy hosszú, fárasztó utazás után szerezték meg negyedik győzelmüket, minden dicséretet megérdemelnek. Folytatjuk a munkát, következő héten két mérkőzés vár ránk, szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat.
KZT




