Fotó: deac.hu
Tóth Ádám büntetőivel és zsákolásaival indult a 2020-21-es szezon, Moody hárompontosa után pedig már másfél perc után 7-2-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző. A folytatásban sem lassított a DEAC, nagyszerűen járt a labda támadásban, s hiába kért időt Dzunics Braniszlav, az új igazolás, Shaquille Hines tripláival már kétszámjegyű volt a különbség (17-6). Ezt követően magukhoz tértek a vendégek, igyekeztek kihasználni magassági fölényüket a palánkok alatt, de hiába lendültek bele Lóránt Péterék támadásban, jelentősen így sem tudtak közelebb kerülni.
A második negyed kezdetén mindkét csapatból a fiatalok villantak meg Valerio-Boldon kettő plusz egyes akciójára Molnár Dániel válaszolt egy triplával. A vendégek igyekeztek gyorsan kosárlabdázni, felállt védelem ellen pedig továbbra is a festékből próbáltak érvényesülni, s mivel a debreceni dobások már kevésbé voltak hatékonyak, így háromra zárkóztak (39-36). A nagyszünethez közeledve kissé leült a játék, mindkét gárda nagyon sok hibával játszott. A félidő utolsó perce azonban a hazaiaké volt, Drenovac kettőplusz egye és Tóth közelije után Hines egy dudaszós hármast értékesített, így a félidőre visszaállt a közte kilenc (50-41).
A fordulás után sem lassítottak a csapatok, továbbra is gyors támadások jellemezték a játékot, a nagy rohanásból igazán egyik fél sem tudott előnyt kovácsolni. A játékrész derekán újra Hines pillanatai következtek, az amerikai erőcsatár megszerezte ötödik, majd hatodik hármasát, időt is kért az ASE (62-50). Hiába pörögtek fel Eilingsfed Jánosék, az addig haloványabb Moody is gyors egymásutánban berámolt két hármast, így ez a felzárkózási kísérletük is elhalt.
A Debreceni Egyetem gárdája szerdán is a forduló rangadóját játssza majd várhatóan, hiszen az első mérkőzését kihagyó Szolnokhoz látogatnak majd.
DEAC – Atomerőmű SE 97-83 (28-19, 22-22, 22-22, 25-20)
DEAC: MOODY 15/12, Somogyi 4, Drenovac, HINES 24/18, TÓTH 17/3
Cserék: Guyton 6, Molnár M. 2, Bognár -, Molnár D. 5/3, Polyák 10/9, Asszú –
Edző: Kovács Adrián
ASE: CAPERS 13/3, Shepard 13, Valerio-Boldon 7, Lóránt 9/3, JAKSON 16
Cserék: Kovács 11, EILINGSFELD 12/6, Pupp -, Kis –
Edző: Dzunics Braniszlav
Kovács Adrián: Gratulálok a csapatnak, nehéz mérkőzés volt. Az első félidőben sok hibát vétettünk, engedtük, hogy az ellenfél kihasználja az erősségeit. Amikor védekezésben agresszívabbakká váltunk, sikerült nagyobb előny szereznünk. Csapatként működtünk ma, bár voltak hibáink, de a kommunikáció, az akaratunk rendben volt. Öröm, hogy újra nézők előtt tudtunk játszani.
Dzunics Braniszláv: Nagyon sok gyermeteg hibát vétettünk a mai meccsen. Bár sikerült felzárkóznunk, de az említett hibák is kellettek a végeredményhez. Gratulálok a DEAC-nak, megérdemelte a győzelmet. Jobban játszottak, támadásban precízebbek voltak, mi pedig kicsit türelmetlenek voltunk a mérkőzés folyamán.




