Az egyetemi fiatalok az élről várták a városi rivális, DHSE elleni találkozót, melyen azzal a céllal léptek pályára, hogy megőrzik veretlenségüket. Az olaszosok a Loki Focisuli elleni nagyarányú vereséget szerették volna felejtetni, mint utólag kiderült, sikertelenül.
Benczik Zsolt tanítványai a kezdő sípszótól magukhoz ragadták a kezdeményezést, irányították a játékot, próbáltak minél nagyobb nyomást helyezni ellenfelükre. Fölényük negyedórányi játék után góllá érett, Incze előbb megszerezte a vezetést, majd 3 perc múlva megduplázta a DEAC előnyét. A honvédosoknak csak momentumaik voltak, veszélyt viszont nem jelentettek a hazaiak kapujára.
Szünet után még nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a fekete-fehérek, szerették volna végleg lezárni a mérkőzést. A játékrész elején Bartók értékesítette helyzetét, majd Etemez is feliratkozott a gólszerzők közé. A vendéglátók teljesen felszabadultan futballoztak, élvezték a játékot, míg a vendégek már a hármas sípszót várták. Addig viszont Kecskés és Kozma is beköszönt a DHSE kapujába, kialakítva a végeredményt.
Szép volt srácok!
DEAC – Debreceni Honvéd SE: 6:0 (2:0)
DEAC: Borkó (Lévai 53’), Varga D., Molnár, Harasztosi, Juscsák (Kecskés 41’), Deczki (Székely 53’), Incze (Kozma 41’), Mozga, Schneider (Bartók 41’), Sárközi (Etemez 53’), Vida (Kovács I. 53’)
Edző: Benczik Zsolt
DHSE: Birta, Kocsis, Gulyás (Bíró 63’), Orsó (Kun 58’), Kiss Gy., Papp Á. (Oláh 52’), Kéki, Szabó Z., Vértesi, Németh (Trefán 41’), Juhász (Boróczki 63’)
Gólszerzők: Incze 15’, 18’, Bartók 45’, Etemez 60’, Kecskés 73’, Kozma 80’
Benczik Zsolt: Végig nagy fölényben játszottunk, de az első félidőben most tompábbnak éreztem a csapatot. Többször hoztunk rossz döntéseket a támadó harmadban és kevés helyzetet alakítottunk ki. Ennek ellenére két szép egyéni megoldás révén megnyugtató előnnyel mentünk szünetre. A második félidőben sokkal intenzívebb volt a játékunk, nagyon tetszett, hogy az utolsó percig minden párharcot meg akartunk nyerni, melynek köszönhetően magabiztos győzelmet arattunk. Gratulálok a csapatnak, megyünk tovább a céljaink eléréséhez!
KZT