DLA U15: Emberhátrányban mentett pontot csapatunk

A Debreceni Labdarúgó Akadémia korosztályos együttese az Újpest otthonában lépett pályára a 11. fordulóban.

0

u15-300x191 DLA U15: Emberhátrányban mentett pontot csapatunkFotó: Kovács Péter/DLA

Az előző fordulóban megszakadt egy szép sorozat, idei első vereségét szenvedte el Joó Zsolt együttese, amely gárda az MTK-val szemben egy góllal maradt alul. Akadémistáink azzal a szándékkal léptek pályára a fővárosban, hogy egy új veretlenségi szériát kezdenek, ponttal, pontokkal térnek haza az Újpest otthonából.

Az első félidőben a piros-fehérek irányították a játékot, támadó felfogásban futballoztak, birtokolták a labdát, igyekeztek nyomást gyakorolni ellenfelükre. A végjátékok nem minden esetben sikerültek, így kevés helyzetet tudtak kialakítani. A debreceni védelem jól működött, a ritka ellentámadásokat már csírájában elfojtották. 40 percnyi játék után egyik fél sem tudott betalálni, így a második játékrészre maradt a döntés.

Szünet után, a 48. percben megfogyatkozott csapatunk, Engedi rossz ütemben jött ki a kapujából, elütötte a vendégek játékosát, amiért a játékvezető felmutatta számára a piros lapot. Joó Zsolt átszervezte együttesét, de nem beálltak védekezni, továbbra is a három pontot szerették volna megszerezni. A fiúk lelkesedésükkel, elszántságukkal eltüntették az emberhátrányt. A 66. percben egy labdaszerzést követően Kohut lépett ki a védők gyűrűjéből, és okosan helyezett a kapus mellett a hálóba. A hazaiak nagy erőket mozgósítottak, hogy egyenlíteni tudjanak, de akadémistáink állták a rohamokat. A 74. percben kicsit elcsúszott viszont a védekezésük, ezt kihasználta az Újpest és egalizált. A hátralévő időben viszont már egyik félnek sem sikerült betalálnia, így döntetlennel végződött a mérkőzés.

Szép volt srácok!

UTE – DVSC-DLA: 1:1 (0:0)

DVSC-DLA: Engedi, Török, Komlósi, Butor, Kohut, Szilágyi T., Nemes (Szuháj 41’), Nagy M., Szilágyi D. (Varga Z. 79’), Hornyák (Forgó 41’), Sztankó

Vezetőedző: Joó Zsolt

Gólszerző: Kohut 66’

Kiállítva: Engedi 48’

Joó Zsolt: Egy jó Újpesthez látogattunk, amely gárdából megpróbáltunk maximálisan felkészülni, úgy gondolom, ez sikerült is. Véleményem szerint az első félidőben az történt a pályán, amit mi szerettünk volna, bár ebben a játékrészben nem volt sok helyzetünk. Védekezésünk rendben volt, ellenfelünk minden támadási kísérletét meg tudtuk akadályozni. A második félidő sajnos nem indult jól számunkra, emberhátrányba kerültünk, miután kapusunkat kiállították. Szerkezetet kellett váltanunk, de jól reagáltuk le a helyzetet, nem látszott, hogy létszámban megfogyatkoztunk. Helyzeteket tudtunk kidolgozni, melyekből egyet sikerült értékesíteni. Hiába védekeztünk jól, egy pillanatnyi megingást kihasznált az Újpest és kiegyenlített. Összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével, gratulálok a játékosoknak.

KZT