Fotó: Kovács Péter/DLA
Hétközi fordulót rendeznek a Merkantil Bank Ligában, szerdán minden csapat pályára lép, mely játéknapon Kondás Elemér együttese a Szentlőrincet fogadja. – Pár fordulóval ezelőtt élőben néztem meg a Szentlőrinc debreceni vendégjátékát, mely találkozón egygólos vereséget szenvedtek a DEAC-tól, de kulturált, jó csapat benyomását keltették, labdabirtoklásra építették játékukat. Bár az alsóházban helyezkednek el, hiba lenne abból kiindulni, hol állnak a tabellán a Baranya megyeiek, a másodosztályban egy csapat ellen sem lehet biztosra menni, erre példa, a Csákvár elleni, döntetlenre végződött találkozónk. A Szentlőrinc kellő önbizalommal érkezik Debrecenbe, az előző fordulóban a 2. helyen álló Budaörsöt tudták legyőzni. Ennek ellenére, a Nagyerdei Stadionban nekünk kell dominálni, azt várom a fiúktól, hogy egy nyíltsisakos támadójátékkal lépnek pályára. A vasárnapi mérkőzésünk nem úgy sikerült, ahogy vártuk, bízom benne, játékban és eredményességben sikerül javulnunk, orvosolni tudjuk a hibákat. Erre képesnek is tartom a csapatot, biztos vagyok benne, a fiúk feledtetni akarják a csákvári botlást. Sokgólos mérkőzésre számítok, mely találkozón magabiztosan fogunk nyerni. Hazai pályán eddig hoztunk egy háromgólos átlagot, így ha számszerűleg kellene tippelnem, azt mondanám, a DVSC 3:0-ra nyeri meg a mérkőzést – fogalmazott az U15-ös csapat vezetőedzője.
Mint az előző forduló előtt, most is kíváncsiak voltunk, mire tippelnek az U15-ös csapat játékosai, a fiatalok többsége, mesterükhöz hasonlóan háromgólos hazai győzelmet jósolt. Nézzük, milyen végeredményre tippeltek a fiúk.
Pirka Tamás 3-1
Varga Vencel 3-0
Zsolczai Gábor 2-0
Kohut Máté 3-1
Török Adrián 3-0
Nagy Milán 4-0
Engedi Márk 4-1
Sztanko László 2-0
Szmahim Denisz 3-1
Kovács Benedek 3-0
Mindak Marcell 3-1
Forgó Márk 1-0
Nagy Szabolcs 4-1
Nemes Noel 4-1
Szuhaj Adrián 2-0
Butor Levente 4-0
Kiss Hunor 3-0
Balogh Máté 3-1
Szilágyi Dávid 4-0
Szilágyi Tamás 2-0
KZT




