Fotó: Kovács Péter/DLA
Szalánczi Tamás januárban vette át a korosztályos csapat irányítását, viszont a csonka szezon miatt csak négy mérkőzésen léptek pályára a tavaszi szezonban. A Járvány miatt az MLSZ azt a döntést hozta, hogy nem folytatódik a sorozat, a 2019-2020-as bajnoki szezont nem játsszák végig a csapatok. A közös munka igazából nyáron kezdődött, egy átalakult kerettel, mely leginkább a 2003-as születésű játékosokra épült. – Az akadémia, korosztályra vonatkozó képzési irányelveinek útmutatása alapján kezdtük meg a felkészülést. Zavartalanul tudtunk készülni, azt a munkát, amelyet kollégáimmal elterveztünk, sikerült elvégeznünk. Ebben a korosztályban már nagyjából kialakulnak a végleges posztok, a játékosokat a kvalitásuknak megfelelően helyezzük el a csapatszerkezetben. Az egyéni foglalkozások alkalmával nagy hangsúlyt kaptak a posztspecifikus képzések. Természetesen a taktikai feladatok sem szorultak háttérbe, melyeket a csapatedzéseken gyakoroltunk. Az U19-ben a fejlődés mellett az is fontos, hogy a játékosok megtanuljanak győzni, már az eredményesség is számít, de megpróbáltuk az egyéni képességeket is kibontakoztatni. A fiúk becsületesen dolgoztak, jó hozzáállással végezték az edzéseket, úgy gondolom, folyamatos volt a fejlődésük. Kialakult egy jó szellemű, egységes közösség, a játékosok a pályán és azon kívül is jól megértik egymást – fogalmazott a felkészülésről Szalánczi Tamás.
A korábbi évekhez képest módosult az idei versenykiírás, a nyolc kiemelt akadémiákhoz a másodosztály első négy csapata csatlakozott, így két csoportban – kiemelt, alap – kezdődött a bajnokság. – Azzal a céllal vágtunk neki a bajnoki sorozatnak, hogy az őszi szezon végén az első nyolcban legyünk és tavasszal is a kiemelt csoportban folytassuk a sorozatot. Ezt a célunkat teljesítettük. A mérkőzéseken stabil teljesítményt nyújtottunk, védekezésünk rendben volt, ezt mutatja, kevés gólt kaptunk, voltak meccsek, melyeket nullára tudtunk lehozni. Amiben leginkább hiányérzetem van, annak ellenére, hogy labdaszerzések után gyorsak voltak az átmenetek, a végjátékokban voltak problémáink. Helyezkedéseknél, különböző szituációk meglátásában, megoldásában akadtak gondok. Sokkal több gólt szerezhettünk volna, ha a befejezéseknél pontosabbak vagyunk, jobb döntéseket hozunk. A pressingeknél is lehettünk volna agresszívebbek. Úgy gondolom, ha e téren is előre lépünk, még eredményesebben fogunk szerepelni – mondta a korosztályos csapat vezetőedzője.
– A mérkőzéseken nyújtott teljesítménnyel, a fentebb említett hiányérzet ellenére is elégedettek lehetünk, de kollégáimmal nem elsősorban az eredményességben gondolkozunk. Sokkal inkább a játék minőségén, úgy gondolom, e téren is folyamatos volt a fejlődés. Egyben nézve az elmúlt fél évet, kijelenthetjük, minden téren sikerült előre lépnünk, természetesen minden szegmensben van még hová fejlődni, de egy tanulságos, és eredményes időszakot hagytunk magunk mögött. Szerencsére minket nem érintett a járvány, minden mérkőzésünket le tudtuk játszani, teljesítettük az őszi penzumot – folytatta a szakvezető.
A járvány miatt többször változott a keret, több játékos felkerült az első és a fiókcsapathoz, helyükre az U17-ből érkeztek fiatalok. – Ez nem okozott problémát, azok a fiatalok, akik felkerültek hozzánk, jó képességű labdarúgók, bizonyították, megállják a helyüket az idősebbek között, velük is eredményesek voltunk. Arra pedig büszke lehet az akadémia, hogy több növendékünk is pályára léptek az első csapatban, ez mutatja, az utánpótlásban minőségi a képzés – emelte ki a szakember.
– A bajnokság őszi szakasza számunkra lezárult, de még nem álltunk le, az elkövetkező két hétben folytatjuk a munkát. Azt követően kezdik meg pihenőjüket a játékosok, de a téli szünetre is kapnak majd feladatokat, amelyeket el kell végezniük. A tervek szerint január elején kezdődnek újra az edzések. A labdarúgás csapatjáték, ebbe nem csak a játékosok, hanem a szakmai stáb tagjai is beletartoznak, szeretném ez úton is megköszönni kollégáim áldozatos munkáját – zárta gondolatait Szalánczi Tamás.
A Debreceni Labdarúgó Akadémia U19-es csapata 6-2-3-as mérleggel, 16 rúgott és 14 kapott góllal zárta a bajnokság őszi szakaszát. Jelenleg a 2. helyen áll korosztályos együttesünk, de ez változhat. Vannak csapatok, melyek még idén pótolják elmaradt találkozóikat, de a legrosszabb forgatókönyv szerint is az ötödik pozícióból várhatják akadémistáink a tavaszi folytatást. A csapat két legeredményesebb játékosa, Kenderesi Dávid és Kozma Bence, mindketten 4-4 találatot szereztek.
Szép volt srácok!
KZT




