Meglepetések napja a vízilabda világligában, magyar győzelemmel

Az előzetesen esélytelenebbnek vélt csapatok nyerték a Debrecenben zajló férfi vízilabda világliga európai selejtezőjének elődöntőit, míg az alsóházi helyosztón a magyar válogatott kétgólos győzelmet aratott Horvátország legjobbjai felett.

0

2nap-300x200 Meglepetések napja a vízilabda világligában, magyar győzelemmelFotó: Derencsényi István/MVLSZ

Az elmúlt években összerázódott az európai pólóelit, a debreceni világliga-selejtezőn szereplő nyolc csapat közül hét gyakorlatilag azonos tudásszinten van, a franciákat leszámítva kis túlzással bárki megverhet bárkit, ez pedig a szombati játéknapon is bebizonyosodott. A cívisvárosban ugyanis már a döntőbe jutásért küzdöttek a legjobbak, miközben a negyeddöntőben egygólos vereséget szenvedő magyar válogatott az ötödik helyért szállt harcba. Ez persze nem azt jelenti, hogy az alsóágon ulibuli mérkőzéseket rendeztek volna, kezdésnek például a szerbek a vártnál nagyobb csatában kerekedtek felül a franciákon, a mieinkre pedig a 2017-es világbajnok Horvátország várt.

A házigazda összecsapását azonban megelőzte a két elődöntő, ahol szuperdöntős kvótákért harcoltak a csapatok. Elsőként a magyarokat legyőző Olaszország ugrott vízbe Montenegró ellen, de a szövetségi kapitányukat nélkülözni kényszerülő taljánoknak nem sok babér termett, balkáni riválisuk végig vezetve négygólos győzelmet aratott. A fináléban nagy meglepetésre Görögországgal találkoznak majd a montenegróiak, a hellén gárda a spanyolokat múlta felül az elődöntőben. Pedig utóbbiak uralták az első két negyedet, ám a harmadikban visszakapaszkodtak a görögök, Argyropoulos pedig hat másodperccel a vége előtt megnyerte a mérkőzést csapatának.

Az ízletes előételeket követően következhetett a főfogás, a magyar-horvát, ami minden körülmények között presztízsmeccs, s ezúttal sem okoztak csalódást a felek. Már az első negyedben forrt a víz, záporoztak a kiállítások, a horvát vezetésre pedig három magyar gól érkezett válaszul, melyek közül a másodikat az újonc Vigvári Vendel szerezte. Az első szünet után a horvátok lőttek sorozatban hármat, amivel át is vették a vezetést, a második negyed közepén pedig Bukic ötméteresével kétgólos előnybe került riválisunk, ám Sedlmayer és Vigvári vezetésével visszakapaszkodtunk, s újfent átvettük a vezetést. Buslje távoli bombájának köszönhetően mégis a horvátok mehettek előnnyel a nagyszünetre, a gólokban gazdag második negyedet követően 8–7-es vendég vezetést mutatott a Debreceni Sportuszoda eredményjelzője.

A szusszanásnyi pihenőt követően némileg visszaesett az iram, s a kapusteljesítmények is feljavultak, elsősorban Vogel Somáé, aki egészen a harmadik negyed utolsó támadásáig nem kapott gólt a horvát klasszisoktól. Sajnos a mieink támadójátéka sem működött hatékonyan, egyedül Erdélyi talált be rosszkéz oldalról, így az utolsó felvonást is egygólos hátrányból kezdhette a magyar válogatott. Mindkét csapaton megmutatkoztak a fáradtság jelei, de sokáig úgy tűnt, a horvátok tudnak felülkerekedni a nehézségeken, Benic éles szögből leadott lövése után ugyanis már kettővel vezettek délnyugati szomszédaink. Egy fordulat azonban még volt a mérkőzésben, Vogel ugyanis az utolsó öt percre lehúzta a rolót, miközben támadásban szebbnél szebb gólokat lőttünk, s tizenhárom másodperccel a vége előtt Manhercz emberelőnyből vezetést szerzett a magyar csapatnak. Egyenlítés helyett ráadásul egy labdaszerzés után Angyal még az üres kapuba dobta a labdát, így 13–11-re a házigazda nyerte a helyosztót.

A debreceni rendezésű torna zárónapján a hetedik helyért Horvátország és Franciaország, míg az ötödikért Magyarország és Szerbia válogatottja csap össze, ezt követően pedig olasz-spanyol bronzmérkőzést, valamint montenegrói-görög döntőt rendeznek.

Férfi vízilabda világliga, szombati eredmények:

Elődöntő

Montenegró – Olaszország 14–10 (4–3, 4–1, 5–3, 1–3)

Görögország – Spanyolország 12–11 (2–3, 2–2, 4–1, 4–5)

Az 5–8. helyért

Szerbia – Franciaország 10–6 (3–3, 1–1, 3–1, 3–1)

Magyarország – Horvátország 13–11 (3–2, 4–6, 1–1, 5–2)

P.G.