DHK U21: A végjátékban győzték le a Fradit

Vasárnap délután junior együttesünk az FTC-Telekom csapatával mérkőzött meg. Az idegenbeli találkozón fontos cél volt, hogy ne veszítsünk pontot, pontokat a tabella végén tanyázó zöld-fehérekkel szemben.

0

82083048_2485819271660331_955214174173003776_o-300x200 DHK U21: A végjátékban győzték le a FraditFotó: DHK

A mieink rendkívül puhán és lagymatagon kezdték meg a meccset, gyakorlatilag semmit nem tartottak be György József taktikai utasításaiból. A 11. percben Kaskötőt állították ki, az emberhátrányos védekezésünk azonban jól működött. A 18. perc elején korongot veszítettünk a saját harmadunkban, helyzetbe kerültek a hazaiak, amit Tamás révén gólra is váltottak. A 19. percben kaptunk ugyan egy emberfórt, de kihasználni nem tudtuk.

A 2. játékrész második percében a mieinktől Takács kapott 2 perces kisbüntetést, majd kevesebb, mint egy perc múltán Lőrincz Szabolcsot állították ki. A kettős és a szimpla hátrányt is sikerült kivédekezni, amiben szerepet játszott, hogy a 25. percben a Fradiból is kiszórtak egy játékost. Az emberhátrányos időszak után feljebb kapcsoltak a mieink, de a befejezések nem sikerültek; vagy az irányzékkal volt probléma, vagy az ellenfél kapusa védett.

A 3. harmadban két sorozásra váltottak a debreceniek. Miután kapott gól nélkül hozták le Spakovszky kiállítását, nagy nyomást helyeztek a hazai csapatra, folyamatosan az FTC védekező zónájában pattogott a korong, gólt azonban nem tudtunk elérni. 55.47-nél elcserélte magát az ellenfél, a debreceni szakvezető pedig időt kért. Az újabb emberfórt végül sikerült gólra váltanunk; 57.26-nál Takács révén egyenlítettek a mieink. 58.26-nál a vezetést is átvettük; Ellerbrock nyúlt bele ügyesen Nagy Zalán bombájába. 58.42-nél a hazaiak lehozták a kapust, ami eredményt nem hozott, sőt, Kovács Roland üres kapus góllal növelte is az előnyünket. Az utolsó perc derekán megfogyatkozott a hazai csapat, így nem maradt esélyük a szépítésre.

FTC-Telekom – Debreceni HK 1-3 (1-0, 0-0, 0-3)

Gólszerzők: Takács, Ellerbrock és Kovács R.

György József: Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, a saját dolgunkat megnehezítettük meg azzal, hogy nem álltunk bele megfelelően a mérkőzésbe. Ezen kívül felelőtlenek is voltunk, amit nagyon jól ki is használt az ellenfél. A hazai kapus nagyon jól védett, mi is benne voltunk a problémákban; megbeszéltük, hová lőjünk, amikor helyzetbe kerülünk, mennyire fontos a takarás, a beleérés, a kipattanó követés, de semmit sem kaptam vissza ebből. A meccs végén nagyon szorított az idő, csak egyszerű játékra volt lehetőségünk, ami meg is hozta a gyümölcsét, a lefújás előtt két és fél perccel el sikerült kiegyenlíteni és megnyerni a találkozót.