
Két csalódott csapat találkozik egymással a MOL Magyar Kupa 8. fordulójában, a DEAC és a DVSC épp egymás ellen próbálja szerdán kiharcolni a továbbjutást. A hétvégi bajnokin mindkét gárda alulmaradt soros ellenfelével szemben, míg az egyetemisták a Siófok ellen hullajtottak pontokat, addig a Lokomotív Szolnokon siklott ki.
A cívisvárosi alakulatok szerdán a kupában szeretnének vigasztalódni, továbbjutással szeretnék kiengesztelni szurkolóikat. Erre nagyobb esélye van Kondás Elemér együttesének, mely alakulat az idei szezonban már kétszer legyőzte az egyetemi gárdát. A mélyrepülésben lévő fekete-fehérektől 180 fokos fordulatra lenne szükség ahhoz, hogy továbbjutást ünnepelhessenek a mérkőzés végén.
Egy siker felrázná Sándor Tamás fiait, mely jó hatással lenne a bajnoki szereplésre, helyreállítaná a játékosok megtépázott önbizalmát. A Loki számára is nagy a tét, nem csak a továbbjutás, egy esetleges kupakudarcot már nem tolerálnának a drukkerek, de a kiesést nagy valószínűséggel a vezetők sem néznék jó szemmel.
Arra, hogy mely gárda ünnepelhet továbbjutást, szerdán 15 óra körül kapjuk meg a választ, de egyvalami biztos, egy debreceni csapat ott lesz a Magyar Kupa 9. fordulójában, ismét pályára léphet a sorozat következő játéknapján, február 24-én.
A továbbjutás a legjobb 32 között is egy mérkőzésen dől el.
MOL Magyar Kupa 8. forduló
DEAC – DVSC
02.10. 13:00 Debreceni Egyetemi Atlétikai Club Sportpálya
KZT




