Fotó: deac.hu
Arra már a mérkőzés előtt számítani lehetett, hogy nem a hazai környezetben 9-0-al álló Újpest otthonában fog megtörni fiataljaink régóta tartó, balszerencsés sorozata. A két csapat közötti odavágót novemberben tizennégy ponttal nyerték meg a tabella negyedik helyén álló fővárosiak, azóta pedig csak erősödtek, hiszen megszerezték a korábbi A-csoportos klasszist, Ivosev Tamást, valamint a szintén élvonalbeli rutinnal rendelkező Peringer Balázst is.
Jobban is kezdtek a Surmann-legények, a már emlegetett Ivosev közelije a harmadik perc végén 8-2-re alakította az állást. A DEAC Balázsi Soma és Pollák Balázs révén igyekezett visszakapaszkodni, de a vendéglátók támadásban továbbra is tarthatatlannak bizonyultak, és tovább építették előnyüket (21-9). A játékrész vége azonban már Neuwirth Bencééknek sikerült jobban, akik egy 9-2-es futással kozmetikáztak az eredményen (23-18).
A hajdúságiak lendülete kitartott a második negyed elejére is, a tizennegyedik minutumban Asszú Ádám duplájával kiegyenlített, majd Pollák duplájával már vezetett a Debreceni Egyetem gárdája (25-27). Győzelmi ambícióinkat egy 14-2-es rohammal törték derékba Horváth Kristófék, akik tíz ponttal tartottak előrébb a félidőben (39-29).
A fordulás utáni periódus is hasonló forgatókönyv szerint alakult, a DEAC Neuwirth Bence vezetésével két pontra megközelítette ellenfelét (41-39), majd Ivosevék következtek a kosarak gyártásával, melynek következtében a negyed végére ismét visszaállt a kétszámjegyű differencia (58-48).
A záró felvonásban aztán minden nyitott kérdés eldőlt, a Megyeri Tigrisek 10-0-al kezdtek, így már húsz pont volt a hátrányunk (68-48). Ifistáink érezhetően elfáradtak, amit az Újpest kíméletlenül kihasznált, és a papírformát érvényesítve megszerezte a két bajnoki pontot.
Újpest MT – DEAC U23 93-66 (23-18, 16-11, 19-19, 35-18)
DEAC U23: Pollák 16, Neuwirth 18/6, Balázsi 7/3, Csikai, Fábián 6
Cserék: Batbaatar 9/9, Asszú 7, Somi 3/3, Nemes
Vezetőedző: Jesper Gustavsson
Jesper Gustavsson: Három negyeden keresztül jól játszottunk, rendezett volt a védekezésünk és volt néhány extra kosarunk. A játékosaim keményen küzdöttek, azonban az Újpest az utolsó negyedben kihasználta fizikai és rutinbeli fölényét, amivel felénk kerekedett.




