
Péntek délelőtt a Nagyerdőn fogadta a Debreceni Sportiskola U19-es csapata a Tarpa SC-t. A szezonban először mérkőztek meg egymással a felek, és a várakozásokhoz hűen szoros mérkőzést játszottak a fiatalok.
Az első félidőben hiába vezetett több ígéretes támadást is a debreceni alakulat, a 37. percben egy védelmi hibát kihasználva a vendégek szerezték meg a vezetést. A második játékrész egyenlő erők csatáját hozta, egészen a 66. percig, amikor is a játékvezető kiállította a debreceniek egyik leggólerősebb játékosát, Udvarhelyi Barnát. Ezt követően már csak a tisztes helytállás maradt a DSI-nek, nem született újabb gól, így a végeredmény 1-0 a tarpaiak javára.
DSC-SI – Tarpa SC 0-1 (0-1)
DSC-SI: Mészáros, Arday, Németh (Berki 73’), Papp P., Spitzmüller, Zsoldos, Zubora, Nemes (Simon 46’), Pék, Papp L., Udvarhelyi
Edző: Jankovics Sándor
Kiállítva: Udvarhelyi 66′
Jankovics Sándor: Megvoltak a lehetőségeink az első félidőben, jól is játszottunk, azt az egy védelmi hibát viszont kihasználták a vendégek. Ha az első félidei játunkat meg tudtuk volna tartani, és nincs a kiállítás akkor bizonyára más lett volna a végeredmény, de a futballban nincsen ha. Az viszont biztos, hogy 11 a 11 ellen szorosabb lett volna a mérkőzés, és talán egyik pontot sikerül itthon tartanunk. Minden elismerés a csapatomé, hősies helytállást tanúsítottak.
U.Á.




