Egy pontra rászolgált volna a DEAC

Hiába volt partiban az ETO-val Sándor Tamás együttese, első félidei hátrányát nem tudta ledolgozni az egyetemi alakulat, így pont nélkül tértek haza Győrből.

0

GyUri_ETO_DEAC_foto_Kisalfold_Nagy_Gabor2_960px-300x225 Egy pontra rászolgált volna a DEACFotó: Nagy Gábor / Kisalföld

Nem akármilyen bravúrt hajtott végre előző héten Sándor Tamás együttese, mely gárda nem csak megállította, hanem ki is siklatta a lendületben lévő szolnoki expresszt. A DEAC az Egyetemi Sporttelepen 2:0-ra legyőzve a Szolnoki MÁV csapatát, hosszú idő után ismét győztesen hagyhatta el a pályát. A Merkantil Bank Liga 26. fordulójában újabb kihívás várt az egyetemistákra, akik vasárnap délután a Győr otthonába látogattak. A fekete-fehéreknek kellemes emlékeik lehetnek az ETO-val kapcsolatban, az őszi szezonban kétgólos hátrányból felállva győzték le a zöld-fehéreket. A vendéglátók vereséggel hangolódtak a DEAC elleni párharcra, az előző héten a Nyíregyháza otthonából távoztak pont nélkül. Az egyetemi gárdának égető szüksége van minden megszerzett pontra, még van esély megtartani a másodosztályú tagságot, de ehhez a folytatásban több mérkőzést kell nyernie Sándor Tamás együttesének.

Kiegyenlített játékkal teltek az első percek, mindkét gárda szervezetten futballozott, bár a hazaiak próbálták ráerőltetni akaratukat a debreceniekre, kevés sikerrel. A vendégek zártan védekeztek, labdaszerzés után gyors ellentámadásokat vezettek, de a győri kapu nem került veszélybe. Az első lehetőség hazai oldalon adódott, egy bedobást követően az előrehúzódó Lipták fordult kapura, de középre tartó, nem túl erős lövését magabiztosan fogta Tóth. Negyedóra játék után nem lehetett megmondani, mely gárda áll kieső helyen, a fekete-fehérek partiban voltak ellenfelükkel. Leginkább a két tizenhatos közt pattogott a labda, a kapusokat egyik fél sem állította megoldhatatlan feladat elé. A 22. percben váratlanul megszerezte a vezetést az ETO: Priskin kapott egy pontos indítást, a győri támadó lefordulva védőjéről, közelről a bal alsóba passzolt (1:0). Nem sokra rá szépíthettek volna a debreceniek, egy beadás után Székely lőtt méterről, de blokkolták az erős próbálkozást. A hajdúságiak mindent megpróbáltak, hogy ledolgozzák hátrányukat, de komoly helyzetet nem tudtak kidolgozni. A 38. percben majdnem sikerült, Papp Ferenc végezhetett el szabadrúgást a kaputól húsz méterre, a középre tartó erős lövést Gundel-Takács csak öklözni merte. A hátralévő időben az eredmény már nem változott, egygólos hazai előnnyel ért véget a játékrész.

A szünetben nem látott okot a cserére Sándor Tamás, változatlan összeállításban küldte pályára csapatát. A felek ott folytatták, ahol az első félidőt abbahagyták, a játékrész elején a két tizenhatos közt zajlott a játék. A Győr valamivel többet birtokolta a labdát, ez viszont helyzetekben nem mutatkozott meg, az egyetemisták védelme tökéletesen működött. Eseménytelenül teltek a percek, mindkét oldalon voltak próbálkozások, a kapusoknak viszont elvétve akadt dolga. A DEAC szakvezetője két helyen változtatott, Sándor és Bereczki helyett Nagy Krisztiánt és Kertészt küldte pályára a 72. percben. Utóbbi játékos beállása után nem sokkal betört a tizenhatoson belülre, 12 méterről lövésre szánta el magát, a labda viszont a védők lábáról került a játéktéren kívülre. Ezúttal hármat cserélt Sándor Tamás, Sidebét, Sárosit és Kundrákot Nikitscher, Nagy Zoltán és Kiss Bence váltotta. A 88. percben kis híján megduplázta előnyét az ETO, de az élesen kapu elé lőtt labdát Tóth vetődve hárította. Az eredmény nem változott a lefújás pillanatáig, hiába volt egyenrangú ellenfele a Győrnek a DEAC, első félidei hátrányát nem tudta ledolgozni, így pont nélkül zárta a fordulót.

Merkantil Bank Liga 26. forduló

ETO FC Győr – DEAC: 1:0 (1:0)

ETO FC Győr: Gundel-Takács – Kovács K., Lipták, Temesvári, Fejes, Kiss M., Egerszegi (Múcska 79’), Berki (Vitális 46’), Hanzli (Sipőcz 71’), Priskin, Májer (Eredi 79’)

Vezetőedző: Csató Sándor

DEAC: Tóth D. – Bényei, Papp F., Orosz, Sárosi (Kiss B. 82’) – Székely D., Sándor T. (Nagy K. 72’), Spitzmüller – Kundrák (Nagy Z. 82’) – Sidibe (Nikitscher 82’), Bereczki (Kertész 72’)

Vezetőedző: Sándor Tamás

Gólszerző: Priskin 22’

KZT