
Alsóházi rangadón lépett pályára szombaton a DEAC fiókcsapata, amely gárda a 18. fordulóban a Hajdúsámson otthonába látogatott. Az egyetemistáknak minden pontra szüksége lett volna, hogy minél jobban eltávolodjon a kieső zónától.
A hazaiak kezdték lendületesebben a mérkőzést, több helyzetet is kialakítottak, de nem sikerült bevenniük a debreceni kaput. Bő negyedóra játék után erőre kapott Katona László együttese, Tóth Levente góljával megszerezték a vezetést. Nem tartott sokáig az előny, a 21. percben ledolgozta hátrányát a vendéglátó, viszont Tóth ismét villant és újra a fekete fehérek kerültek előnybe, melyet a félidő végéig meg is tartottak.
A második félidőben inkább csapatunk dominált, akár növelhették is volna előnyüket, de a befejezéseknél rendre rossz döntések születtek. Az 58. percben elvesztette belső védőjét a DEAC, egy párharcból Fényi jött ki rosszul, aki súlyos sérülést szenvedett. Egy fiatal játékos állt be helyére, ekkor még nem lehetett sejteni, hogy ennek a változtatásnak hatása lesz a végeredményre. Mivel a sérülés miatt sokáig állt a játék, a spori hat perc hosszabbítást rendelt el. A 93. minutumban, egyenlítettek a hazaiak, melyre azonnal jött a vendégek válasza, de a játékvezető kezezést vélt felfedezni és érvénytelenítette a találatot. A dráma az utolsó percre maradt, a Sámson, kihasználva belső védőnk rutintalanságból adódó hibáját, megfordította az eredményt, mely góllal megnyerte a mérkőzést.
Fényi Balázsnak mielőbbi teljes felépülést kívánunk!
Hajdúsámson – DEAC: 3:2 (1:2)
DEAC: Sáfár, Áros, Csák (Khalil 88’), Tóth L., Fényi (Molnár 58’), Hermann, Fodor, Bojti (Lévai 89’), Kocsis, Katona T., Nagy A. (Juhász 76’)
Edző: Katona László
Gólszerző: Tóth L. 17’, 34’
Katona László: Nagyon nehéz mit mondani egy ilyen mérkőzés után, már zsebben volt a három pont, de a hosszabbításban elúszott a győzelem. Úgy látszik, ez egy ilyen szezon, már a sokadik mérkőzésünket veszítjük el ilyen körülmények között. Kicsit álmosan kezdtünk, az első játékrész elején jobban játszott ellenfelünk, több helyzetük is volt, de fokozatosan felvéve a mérkőzés ritmusát, magunkra találtunk. A vezetést is sikerült megszerezni, majd a sámsoni egyenlítés után ismét előnybe kerültünk. A második félidőben többször is lezárhattuk volna a mérkőzést, de lehetőségeinket nem tudtuk gólra váltani. A hosszabbításban egyenlített ellenfelünk, mely után ismét betaláltunk, de a játékvezető nem adta meg a szabályos gólunkat. A mérkőzés vége előtti másodpercekben a Sámson megfordította az eredményt. Semmi nem utalt arra, hogy nem szerzünk pontot, kézben tartottuk a mérkőzést, de a végén kiütközött a fiatalok rutintalansága.
KZT




