DEAC U17: Elhozták a három pontot a FILO otthonából

Mondhatni kötelező volt nyernie Balla Imre tanítványainak a 15. fordulóban, mely gárda még harcban van a bajnoki címért folytatott versenyfutásban.

0

lead_560w-7-300x225 DEAC U17: Elhozták a három pontot a FILO otthonából

A DEAC számára szoros a bajnokság, a második helyen álltak a fordulót megelőzően 31 egységgel, csak úgy, mint a Tarpa. A FILO együttese a tizedik a bajnokságban, a bent maradást illetően biztonságos távolságban a kiesést jelentő pozícióktól. A debreceni csapat múlthéten nem lépett pályára, de a 13. fordulóban 4-0-ra győzte le a Karcag csapatát, míg a szabolcsiak a Loki Focisulival találkoztak, mely mérkőzésen 5-0-ás vereséget szenvedtek.

Balla Imre tanítványai Nyíregyházára utaztak vasárnap, ahol a FILO vendégei voltak a 10 órakor kezdődő találkozón. A DEAC számára kellemetlen volt a szűk méretű pálya, amely megnehezítette az első félidőben a csapat dolgát, nem volt lehetőség a széleket igazán megjátszani, így a küzdelmes első félidő végig nem született gól. A második játékrészre azonban mindkét oldalon eseménydúsabb volt. Az első találatot kisebb meglepetésre az esélytelenebb hazaiak szerezték a 68. percben, Kovács lövése megpattant egy védőn, amely megzavarta a kapust, így a hálóban kötött ki a labda (1-0). Ám a fekete-fehérek egyenlítésére nem kellett sokat várni, három perc elteltével Tóth Sándor értékesített egy jogos büntetőt (1:1). A vége előtt tíz perccel pedig sikerült megfordítani a találkozót, egy jól sikerült beadást juttatott lábbal a kapuba a csereként beállt Tóth Barnabás, amellyel megszerezte a három pontot a DEAC (1:2).

FILO SE-DEAC: 1-2 (0-0)

DEAC U17: Ratku, Víg (Puskás 80′), Dari (Kozma 80′), Karika, Tóth S. (Tóth Cs. 80′), Komádi (Béke 46′), Kiss S., Virág, Kövér (Szathmári 80′), Farkas (Kopjári 46′), Szikszai (Tóth B. 69′),

Vezetőedző: Balla Imre

Gólszerzők: Tóth S. 71’, Tóth B. 79’

Balla Imre: Nagyon nehéz mérkőzés volt, a keskeny méretű pálya, nem kedvezett a kombinatív játéknak, így mélységi indításokkal próbálkoztunk. A játékvezető nagyon sok leshelyzetet befújt a mi csapatunkkal szemben, szerintem tévesen. A kapott gól után szerkezetet váltottunk, támadólag léptünk fel, ennek köszönhetően sikerült a fordítanunk. Gratulálok a srácoknak!

A.B.