DEAC leány U19: Visszavágott az őszi vereségért a Balmazújváros

A DEAC korosztályos lánycsapata az első félidőben még partiban volt ellenfelével, de szünet után fölénybe került a Balmazújváros és megnyerte a keddi párharcot.

0

received_1306164256426874-300x157 DEAC leány U19: Visszavágott az őszi vereségért a Balmazújváros

Legutóbb két és fél hete lépett pályára André Antónia együttese, akkor a Várda csapatát, magabiztos játékkal győzték le 5:0-ra. Több elhalasztott bajnoki után, kedden ismét tétmérkőzést játszhatott a debreceni hölgykoszorú, mely játéknapon, a harmadik helyen álló Balmazújváros otthonába látogattak. Egy debreceni győzelem esetén helyet cserélt volna a táblázaton a két gárda, a DEAC felléphetett volna a dobogó második fokára, sajnos ez most nem történt meg.

Jól kezdtek lányaink, az első 25-30 percben lendületesen futballoztak, szép támadásokat vezettek, több komoly helyzetet is kidolgoztak, a befejezések viszont nem sikerültek. A lehetőségek közt voltak ziccerek is, de kihasználatlanok maradtak. A hazaiak is veszélyeztettek, gól viszont nem született egyik oldalon sem a játékrész végéig.

A második félidőben megváltozott a játék képe, az Újváros lányaink fölé kerekedett, a fekete-fehérek pontatlanul, sok hibával futballoztak. André Antónia nem tudta frissíteni csapatát, mivel a cserepadon csak egy játékos foglalt helyet, míg hazai oldalon hat helyen változtathatott a szakvezető. Fölényét ki is használta az Újváros, a mérkőzés végéig háromszor vette be a debreceni kaput, és otthon tartotta a három pontot.

Leány U-19 Észak-Keleti csoport 11. forduló

Balmazújváros – DEAC: 3:0 (0:0)

DEAC: Oláh, Katona, Fekésházy, Sovány, Keczán, Papp B., Balogh M., Éles, Molnár, Ferenczi, Tóth L.

Edző: André Antónia

André Antónia: Az első félidőben partiban voltunk ellenfelünkkel, a játékrész első felében több helyzetet is sikerült kidolgoznunk, sajnos a befejezéseknél rendre rossz döntéseket hoztunk. Fordulás után viszont jobban játszott a Balmazújváros, hibáinkat kihasználva megnyerte a mérkőzést. Érezhető volt a meccshiány, talán ennek tudható be, hogy lehetőségeinkkel nem tudtunk élni, de időnként letett a hazai pálya is. Fel kell emelni a fejünket, tanulni a hibákból, készülni a következő mérkőzésre, mely találkozón az éllovas Mezőkövesd ellen lépünk pályára.

KZT