DLA U16: Szombat délelőtti döntetlen

A Debreceni Labdarúgó Akadémia korosztályos együttese, az Illés Akadémiát fogadta a rájátszás 6. fordulójában.

0

u16-300x187 DLA U16: Szombat délelőtti döntetlenFotó: Kovács Péter/DLA

A szerdai, Puskás Akadémia elleni mérkőzés után még egy találkozó várt Bücs Zsolt együttesére a héten, szombaton az Illés Akadémiát látták vendégül. A rájátszásban első győzelmét a Győr ellen szerezték akadémistáink, reméltük, a másik zöld-fehér gárdától is elveszik a pontokat, de csak az egyiket sikerült begyűjteni.

Akadémistáink kezdték jobban a mérkőzést, próbálták ráerőltetni akaratukat ellenfelükre, de azt lehetett érezni, a vendégek egy pontért jöttek Debrecenbe. Betömörültek a kapujuk elé, egy ilyen védelem ellen pedig nem könnyű futballozni. Bücs Zsolt tanítványai nem találták ennek a zárt védelemnek az ellenszerét az első félidőben. Szünet után már sikerült helyzeteket kidolgozni, gól azonban nem született a mérkőzés végéig, a csapatok megosztoztak a pontokon.

DVSC-DLA – Illés Akadémia: 0:0

DVSC-DLA: Csapó, Harsányi, Kokovai, Vaskó, Kosztyák (Nagy N. 65’), Horváth-Gaudi, Arany (Bökönyi 54’), Batai, Doktor (Cibla 65’), Szakács (Karakas 54’), Horváth Z.

Vezetőedző: Bücs Zsolt

Bücs Zsolt: Az első félidőben görcsösen játszottunk, ez rányomta bélyegét a teljesítményünkre. A második játékrészben már feljavult a játékunk, bár ellenfelünk tíz emberrel védekezett, sikerült helyzeteket kidolgoznunk, de egyet sem tudtunk értékesíteni.

KZT