Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap
A Kazincbarcika legyőzésével egy lépéssel közelebb került a feljutáshoz a DVSC, melytől már csak négy mérkőzés választja el a piros-fehéreket. Az elsőre szerda délután került sor Békéscsabán, mely gárdával az idei bajnoki sorozatban először találkoztak a debreceniek. A lila-fehérek halasztási kérelmébe a Loki vezetése nem egyezett bele, így játék nélkül jutottak három ponthoz. Mindkét csapat számára nagy téttel bírt a párharc, míg a piros-fehérek riválisaikkal szemben szerették volna megőrizni előnyüket, addig a vendéglátók a kiesést próbálják elkerülni.
A Lokomotív szakmai stábja három helyen változtatott a Kazincbarcika elleni csapaton, Ugrai, Korhut és Pintér helyett Bárányt, Baráthot, valamint Ferenczit jelölve a kezdőbe. A bajnokság a finisébe érkezett, botlani már nem szabad, minden pontnak nagy jelentősége lesz a végelszámolásnál.
A hazaiak kezdték lendületesebben a mérkőzést, az első percekben többször is zavart keltettek a debreceni kapu előtt, viszont igazán veszélyes helyzetet nem tudtak kialakítani. Debreceni oldalon az első lehetőséget a 7. percben lehetett feljegyezni, egy labdaszerzést követően Baráth célozta meg Krnács kapuját, de fölé és mellé lőtt. A kezdeti békéscsabai rohamok után kiegyenlítődött a játék, a piros-fehérek is többször eljutottak a hazai tizenhatosig. Az első negyedóra végéhez közeledve a vendégek vették át a játék irányítását, bár ez leginkább a labdatartásban mutatkozott meg. A 19. percben Bárány csapott le egy szabad labdára, középre tartó lapos lövését magabiztosan szedte fel Krnács. Nem sokra rá Varga centerezése után a DVSC támadója bevette közelről a Békéscsaba kapuját, de a játékvezető les címén érvénytelenítette a találatot. Az iram nem volt túl nagy, viszont minden labdáért megküzdöttek a játékosok. A 26. percben megszületett a Loki vezető találata: Ferenczi adott középre az ötös magasságából, Szécsi megelőzve védőjét pörgetett a kapuba (0:1). Két minutum múlva megismétlődött a gól előtti jelenet, azonban Szécsi lövése ezúttal elakadt a hazai cerberus lábában. A 36. percben hibázott a debreceni védelem, Lukács csapott le a labdára, az ötös sarkáról leadott lövése viszont célt tévesztett. A szünetig hátralévő időben a hajdúságiak irányították a játékot, folyamatosan a Csaba térfelén tartva a labdát, helyzetet viszont nem tudtak kidolgozni, így egygólos előnnyel várhatták a folytatást.
Bévárdi tesztelte a csabai hálóőrt a második játékrész elején, Krnács csak öklözni tudta az erős löketet. Ami a 46. percben nem sikerült a debreceni védőnek, összejött két minutum elteltével: Baráth passza után ismét Bévárdi próbálkozott, a labda Bora fején megpattanva vágódott a kapuba (0:2). Két perc múlva visszajött a meccsbe a Békéscsaba: Kinyik rántotta le Lukácsot a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt a sértett magabiztosan értékesítette (1:2). Szinte azonnal visszaállíthatta volna kétgólos előnyét a cívisvárosi gárda, a kapufa viszont a hazaiakat segítette. Az 59. percben egyenlítettek a lilák: Dzsudzsák adta el a labdát, melyre Hodonicki csapott le, lágy ívelését Paudits védhetetlenül fejelte a hosszúba (2:2). Dzsudzsák azonnal előnyhöz juttattathatta volna ismét övéit, de a felső sarokba tartó lövését bravúrral tolta kapufára Krnács. A Loki védelme ismét összehozott egy büntetőt, melyet Lukács ezúttal is értékesített a 67. percben (3:2). Bódi közel állt az egyenlítéshez, de a hazai cerberus jól zárta a szöget, lábbal hárította a lövést, majd Ugrai próbálkozását hatástalanította. A 76. percben egyenlített a DVSC: Bódi beadására jól érkezett Kinyik a hosszún, aki a rövid alsóba fejelte a labdát (3:3). Nem örülhetett sokáig az egyenlítésnek a hajdúsági gárda, a két minutum múlva ismét a hazaiaknál volt az előny: Pintér szögleténél rosszul mozdult ki kapujából Gróf, Paudits pedig a hálóba fejelt (4:3). Hét találat után sem ért véget a gólok sora, a 82. percben Dzsudzsák 29 méterről leadott lövése után kötött ki a labda a csabai kapuban (4:4). A piros-fehérek megnyomták a mérkőzés hajráját, a helyzetek is megvoltak, újabb gól viszont már nem született, döntetlennel ért véget a mérkőzés.
NB-II 35. forduló
Békéscsaba – DVSC: 4:4 (0:1)
Békéscsaba: Krnács – Kitl (Steyecz 32’), Farkas, Bora, Kasik (Fazekas 46’) – Hodonicki, Kovács Á. (Szabó P. 75’), Nagy S., Horváth P. – Lukács (Pantovic 88’), Paudits
Vezetőedző: Preisinger Sándor
DVSC: Gróf – Bévárdi, Kinyik, Poór, Ferenczi – Varga, Dzsudzsák – Bódi, Baráth, Szécsi – Bárány (Ugrai 64’)
Vezetőedző: Toldi Gábor
Gólszerzők: Lukács 51’, 67’, Paudits 59’, 78’ ill. Szécsi 26’, Bévárdi 49’, Kinyik 76’, Dzsudzsák 82’
KZT




