Fotó: Kovács Péter/DLA
Lassan teljes Szűcs János csapatának a kerete, bár vannak még hiányzók, de egyre többen álltak ismét edzésbe. A Ferencváros elleni döntetlen után bizakodhattunk, tovább javul a játék és sikerrel veszik akadémistáink a következő akadályt. Szombaton a 3. helyen álló DVTK látogatott Pallagra, mely gárdát egy jó hajrával meg is előzhetik a debreceni srácok, ehhez viszont először a borsodiakat kellett legyőzni.
Tökéletes forgatókönyvvel indult a mérkőzés, Gomes már a 6. percben megszerezte a vezetést a hadúságiaknak. Az első félórában fölényben játszottak akadémistáink, akár ebben a periódusban nagyobb előnyre is szert tehettek volna, de a kapu előtt nem voltak elég higgadtak. Ahogy lenni szokott, a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát, a vendégek, kihasználva magassági fölényüket, pontrúgásokból nem csak fordítottak, hanem kétgólos előnnyel zárták a játékrészt.
Nem tudni, mi hangzott el az öltözőben, de egy még harcosabb debreceni társaság futott ki a pályára a második félidőre. Ebben a játékrészben az történt a pályán, amit a Szűcs-tanítványok akartak, beszorították a Diósgyőrt kapuja elé. A 65. percben góllá érett a fölény, Lázók bevette a vendégek kapuját. A gól még nagyobb erőbedobásra serkentette akadémistáinkat, akik egy pillanatra sem adták fel, itthon akarták tartani a pontokat. Ezen törekvésüket siker koronázta, a mérkőzés hajrájában Nagy Roland, Székelyhidi és Kiss Balázs találataival fordítottak és győztesen hagyták el a pályát.
Szép volt Srácok!
DVSC-DLA – DVTK: 5:3 (1:3)
DVSC-DLA: Lisztes, Kokovai, Tóth B. (Lázók 59’), Székelyhidi, Pelles (Kiss B. 74’), Gomes (Szilágyi 86’), Nagy R., Kovács M., Pinczés, Lénárt, Vadász (Kardos 46’)
Vezetőedző: Szűcs János
Gólszerzők: Gomes 6’, Lázók 65’, Nagy R. 80’, Székelyhidi 82’, Kiss B. 94’
Szűcs János: Kezdenek visszatérni sérültjeink, már előző héten is kevesebb hiányzóval tudtunk felállni, ez meg is látszott a játékunkon, pontot tudtunk rabolni a Ferencvárostól. Most ismét változtatni kellett a csapaton, e miatt kicsit a taktikán is módosítottam, mely hatékonynak bizonyult. Jól kezdtük a mérkőzést, hamar sikerült megszereznünk a vezetést, ebben a periódusban akár növelhettük is volna előnyünket, de kicsit kapkodtunk a befejezéseknél. Ellenfelünk, kihasználva magassági fölényét, két pontrúgásból fordítani tudott. Éreztem, több lehet ebben a meccsben, némileg változtattam a szerkezeten, illetve néhány poszton, ami jó döntésnek bizonyult. A második félidőben teljesen a Diósgyőr fölé nőttünk, négy gólt szerezve megnyertük a mérkőzést. Nagyot küzdöttünk, a cserék jól szálltak be, de ebből a sikerből mindenki kivette a maga részét. Gratulálok a csapatnak, nagyon büszke vagyok a játékosokra!
KZT




