Fotó: Tóth Huba Elemér
A SpeedWolf Debrecen Speedway Team rendezésének köszönhetően – hét ország részvételével – ezennel is egy rangos nemzetközi eseményt tekinthet meg a kilátogató publikum, mivel a páros Európa Bajnokság elődöntőjére kerül sor. Nagy téttel bír majd a 21 futamból álló program, hiszen a két legjobb teljesítménnyel előrukkoló válogatott bejut a francia Macon városában rendezendő fináléba.
A páros Eb-n a salakos nagyhatalmak közül a mindig esélyes Nagy-Britannia és Dánia is részt vesz. Ezen kívül a szlovák, a holland, valamint az ukrán nemzeti csapat is képviselteti magát, de természetesen a magyar vaspapucsos trióért (Kovács Roland, Magosi Norbert, Fazekas Dennis) is szoríthatunk a Perényi Pál Salakmotor Stadionban.
Az esemény hétfői, hivatalos sajtótájékoztatóján Baráth Norbert, a SpeedWolf ügyvezetője szólalt meg először, aki kiemelte, hogy már régóta készülnek az eseményre. Amikor átvették a stadion üzemeltetését, számos nemzetközi versenyt tűztek ki célul, a Covid-járvány azonban meghiúsította azokat.
Ezután Kósa Lajos, parlamenti képviselő vette át szót: “Debrecen a motorsport egyik fellegvára, így nagy hagyománynak örvendenek a salakmotor versenyek is, ám az utóbbi időben sajnos többször kellett elhalasztani a versenyeket. Sokáig a pálya és a stadion is veszélyben volt, de az önkormányzat visszavásárolta egy magánszemélytől a létesítményt. Örülök, hogy a rendkívül nagy szakmai hozzáértéssel bíró SpeedWolf végül felvállalta az Európa-bajnoki elődöntő megrendezését. Európa nagy részében nem lehet ilyen versenyeket rendezni, nagyon örülök, hogy a nézők ismét visszatérhetnek a lelátóra.”
Kósa Lajos kiemelte, a szabályok és rendeletek értelmében csak az oltási kártya meglétével lehet belépni a stadionba. A képviselő ezen kívül a salakmotorral kapcsolatos fejlesztési lehetőségeket is megemlítette: “A tervek szerint az épülő Moto GP helyszínén azzal is számolnak, hogy egy minden igényt kielégítő salakmotor pálya is kialakításra kerülhessen. Reményeink szerint sok-sok tehetséggel az élen minél több izgalmas verseny kerül majd megrendezésre. A hétvégi versenyen óriási hangulat várható, mindenkinek eredményes versenyt kívánok az Európa-bajnokságra!”
A szombaton 16 órakor kezdődő sporteseménnyel kapcsolatosan a továbbiakban a SpeedWolf Debrecen ügyvezetője, Baráth Norbert ismét magához vette a szót.
“Mondhatom bátran, hogy felvettük a versenyt a többi népszerű sport közönségével, ez a tavalyi debreceni nagydíjon is meglátszódott, ezennel is igazi sztárok versenyeznek majd a debreceni oválon. Bár az orosz csapat sajnálatos módon nem tudja indítani a párosát, így tehát hat nemzeti csapat küzd meg egymással. A szlovákok álló csillaga, a magyarok körében is népszerű versenyző Martin Vaculík is pályán lesz, de rajta kívül még sok tehetséges, más-más technikát alkalmazó résztvevő áll rajthoz. Külön öröm, hogy a hazai publikum a magyar tehetségekért is szoríthat majd, célunk, hogy futamörömökkel, megcáfolva az elmúlt hetek eredményeit, minél több pontot gyűjtsenek és jó versenyt produkáljanak.”
Elhangzott, hogy rendkívül kellemetlen helyzetbe hozta az orosz szövetség a magyar rendezőket, ugyanis hétfőn érkezett a hivatalos levél, melyben közölték: a pandémia, vízumproblémák és egyéb elfoglaltságok miatt nem tudnak versenyzőket küldeni a szombati viadalra. A Nemzetközi Szövetség illetékesei most azon dolgoznak, hogy mindenképpen hét csapat induljon a szombati debreceni viadalon.
Baráth Norbert azt is kiemelte, hogy reméli visszakapja majd a régi fényét a salakmotorozás a cívisvárosban. Ehhez igyekszik megteremteni a feltételeket, illetve próbálja kilobbizni, hogy minél többet tudjanak új, modernebb eszközökre költeni.
Végül Kovács Roland, a magyar csapat tagja így fogalmazott: “Sajnos a múlt szombati szlovák versenyem kritikán alulira sikerült. Nagy a versenyhátrány, de mindent megteszünk azért, hogy a legjobb formánkat tudjuk majd nyújtani.”
A versenyre az online jegyértékesítés már elindult, de a verseny napján, a helyszínen is meg lehet vásárolni a tiketteket.
Verseny kezdete: július 10. 16 óra
Helyszín: Gázvezeték utcai Perényi Pál Salakmotor Stadion
Jegyárak: 3000, 4000 és 5000 Forint
Kizárólag a védettségi igazolvány megléte esetén lehet belépni a létesítménybe!
A 14 éven aluliak belépése ingyenes!
T.H.




