Kézilabda: Hétfőn kezdődik a felkészülés, kilenc edzőmeccs a programban

A felmérések után a kemény munkáé a főszerep, a DVSC SCHAEFFLER kilenc felkészülési mérkőzést játszik a bajnokság szeptemberi rajtjáig.

0

KovacsAnna_960px-1-e1625828436756-598x420-1-300x159 Kézilabda: Hétfőn kezdődik a felkészülés, kilenc edzőmeccs a programban
Fotó: DVSC Kézilabda

Ideiglenesen a DESOK Sportcsarnokba helyezi át székhelyét női kézilabdacsapatunk, miután a Hódosban továbbra is zajlanak a felújítási munkálatok, augusztusban pedig az U19-es női kosárlabda világbajnokságnak ad majd otthont a létesítmény. Az orvosi vizsgálatot felmérések és különböző fizikai tesztek követték, jövő hétfőtől pedig elkezdődhet a munka érdemi része. Kudor Kitti helyét Szilágyi Zoltán veszi át a vezetőedzői poszton, de előbbi is marad a klubnál, a Vácról érkező szakember segítőjeként folytatja a munkát.

Másfél hetes alapozást követően július 23-án, pénteken lép először pályára a csapat, amikor a Nagybánya látogat a DESOK-ba. Két napra rá kezdetét veszi a szűk egy hetes mátraházi edzőtábor, ahol július 30-án felkészülési mérkőzést is játszanak a lányok, az FTC és az MTK egyesített gárdája lesz az ellenfél. Augusztus 6-án a Békéscsaba ellen játszunk a cívisvárosban, míg 11-én a fővárosba utazunk, ismét az FTC-MTK vegyes csapat lesz az ellenfél. Két nappal később a Kisvárdával találkozunk Nyíradonyban, majd augusztus 20-án és 21-én Nagyváradon lép pályára Szilágyi Zoltán együttese, a nemzetközi felkészülési tornán a Nagybánya és a CSM Bukarest lesz az ellenfél. A közvetlen főpróbákra augusztus 27-én, a Hódosban az MTK ellen, majd szeptember 2-án, Kisvárdán kerül sor. A női élvonal küzdelmei szeptember második hétvégéjén rajtolnak.

A DVSC SCHAEFFLER felkészülési mérkőzései:

Július 23. 15:30, DESOK: DVSC SCHAEFFLER – Nagybánya
Július 30. 16:00, Mátraháza: DVSC SCHAEFFLER – FTC-MTK
Augusztus 6. 15:30, DESOK: DVSC SCHAEFFLER – Békéscsaba
Augusztus 11. 16:00, Budapest: FTC-MTK – DVSC SCHAEFFLER
Augusztus 13. 15:30, Nyíradony: DVSC SCHAEFFLER – Kisvárda
Augusztus 20-21., Nagyvárad: Nemzetközi torna
Augusztus 27. 15:30, Hódos: DVSC SCHAEFFLER – MTK
Szeptember 2. 16:00, Kisvárda: Kisvárda – DVSC SCHAEFFLER

P.G.