Fotó: MKSZ
Minden idők legnehezebb csoportjában kezdte meg szereplését az ötkarikás játékokon a magyar női kézilabda-válogatott vasárnap, helyi idő szerint késő este a Rióban olimpiai ezüstérmes, 2017-es világbajnok Franciaország legjobbjai vártak lányainkra. Elek Gábor együttesében a DVSC SCHAEFFLER két játékosa, Vámos Petra és Bordás Réka is helyet kapott, s posztjukon mindketten vezérré léptek elő a torna topfavoritjai között számon tartott gallok ellen.
Nem kezdtünk jól, az első magyar gólra kereken hat percet kellett várni, ekkor négygólos francia előnyt mutatott az eredményjelző. A folytatásban aztán megtorpant a rivális, Háfra Noémi és Lukács Viktória vezérletével pedig egy 4–0-s szériát produkáltak a mieink, ami egyenlítést eredményezett. A franciák rendre egy lépéssel lányaink előtt jártak, elsősorban Grace Zaadi volt elemében, hátul pedig sokszor szabadon hagytuk az ellenfél klasszisait, Bíró Blanka kiszolgáltatott helyzetben nem tudott bravúrokat bemutatni. Az utolsó tíz percre fordulva Schatzl Nadine vette hátára a csapatot, így ismét egyenlítettünk, de a vezetést nem sikerült átvenni, miután a győri Nze Minko játékára nem volt ellenszerünk. A félidő hajrájában három irányítóval, köztük Vámos Petrával támadtunk, de többször is fontos pillanatban hibáztunk, amit a franciák könyörtelenül megbüntettek. Az öltözőbe 15–12-es hátrányban vonultunk, innen kellett visszakapaszkodni a második játékrészben.
A szünet után ott folytatták a csapatok, ahol abbahagyták, a rivális rendre két-három góllal előrébb járt, ellépni ugyanakkor nem tudott, így a hajrára is nyitott maradt a csata. Átlövésből a megszokottnál kevesebbet próbálkoztunk, Vámos Petra mégis húzóembere volt a válogatottnak, szép akciókat fejezett be góllal, s a heteseknél sem remegett meg a keze. Nze Minko találatával azonban eldőlni látszott a mérkőzés, miután nyolc perccel a vége előtt 28–24-re vezettek a franciák, ám a hajrában mindössze két találatot engedélyeztünk ellenfelünknek, Bíró Blanka parádés teljesítménnyel tartotta a lelket társaiban. Izgalmasan alakult a végjáték, az 59. percben egyetlen gólra csökkent a magyar válogatott hátránya, ám Zaadi találata, majd a franciák biztos labdatartása eldöntötte a nyitott kérdéseket, az olimpiai ezüstérmes 30–29-es győzelmet aratott honfitársaink felett. A végső győzelemre is esélyesnek tartott ellenfél körtánca jól mutatta, milyen nehéz ezt a magyar csapatot felülmúlni, Vámos Petráék ezzel a mentalitással még sok borsot törhetnek a halálcsoport tagjainak orra alá.
„Vegyes érzések kavarognak bennem – értékelt a közszolgálati sportcsatornának a DVSC SCHAEFFLER irányítója. – Többször is vissza tudtunk kapaszkodni tetemesebb hátrányból, olykor jól működött a védekezésünk is, s összességében jó meccset játszottunk a franciákkal, mégis vereséget szenvedtünk. Az eredmény azt mutatja, hogy jó úton járunk, a világsztárok ellen azonban alig lehet hibázni, még ennél is jobban kell összpontosítanunk a folytatásban. Furcsa érzés volt üres lelátok előtt játszani, de ez az év az alkalmazkodásról szól. Jól esik, hogy a szövetségi kapitány bátran pályára küldött, igyekszem a későbbiekben is meghálálni a bizalmát. Az izgalom ellenére kitűnő az öltözői hangulat, igyekszünk a pozitívumokra koncentrálni a mai mérkőzés után és ezzel a lendülettel megyünk tovább.”
Olimpia, női kézilabda, csoportkör
Magyarország – Franciaország 29–30 (12–15)
Magyarország: Bíró B. – Lukács V. 5, Klujber 2, Szucsánszki, Kisfaludy 2, Szöllősi-Zácsik 3, Márton G. 2
Csere: Janurik (kapus), Tomori 1, Háfra N. 4, Kovacsics, Bordás, Vámos P. 7 (4), Schatzl Nadine 3
Szövetségi kapitány: Elek Gábor
P.G.





