DSC-SI: Városi derbivel folytatják a felnőttek, az U19 a Nyírbátor ellen kezd

Az első csapat sikeres folytatásban reménykedik a DASE ellen, de a fiatalabb sportiskolások is egy győzelemmel indítanának.

0

foci-2-300x171 DSC-SI: Városi derbivel folytatják a felnőttek, az U19 a Nyírbátor ellen kezd

Megye I.

A DSC-SI felnőtt csapata szombaton a városi rivális DASE együttesénél folytatja szereplését a megyei első osztályban.

Selyem Nándor együttese számára az idényben ez már a második debreceni derbi lesz, hisz a fiatal gárda a DEAC II ellen 0–0-ás döntetlennel kezdte az idényt, majd múlt héten Kabán egy fájdalmas, 4–0-val záruló vereség következett. A sportiskolások szerdán a megyei kupában javíthattak, a Hajdúbagosnak esélyt sem adva, magabiztosan, 8–0-val jutottak tovább a harmadik körbe.

A DASE hazai pályán a Kaba ellen könnyed győzelmet aratott (3–1), de az előző fordulóban idegenben nem bírt a Vámospérccsel (2–4). A csapat a szerdai kupamérkőzésen is szóhoz jutott, a jóval esélyesebb Balmazújvárostól azonban 6–1-re kikapott, így a sorozattól búcsúzni kényszerült.

Mindig nagy élményt és plusz motivációt jelent a játékosok számára, ha egy városi rangadón léphetnek pályára. A DSC-SI tehát az első győzelmére hajt, amely nem lesz könnyű, hiszen a DASE csapata is éhesen vágyik a három pontra. A mérkőzés szombaton 17 órától a Debreceni Egyetem Agrár-pályáján kezdődik. Az összecsapást a nagy rutinnal rendelkező Erdélyi Tamás vezeti, a szintén tapasztalt segítői Tóth Gábor és Tőkés Róbert lesznek.

A hétvégi mérkőzéssel kapcsolatban a DSC-SI ifjú játékosa, Sallai Csaba nyilatkozott: „Izgalmas és parázs hangulatú debreceni derbire számítok. Mindenképpen meg szeretnénk szerezni a vezetést, hogy aztán a saját játékunkat játszhassuk. A három pont sorsát akár az akaraterő is eldöntheti. Még továbbra sem teljes a keretünk, bizonyára nem lesz egyszerű nyerni, de a szerdai kupameccs után sok önbizalmat szereztünk és bizakodóan várjuk a derbit.”

DASE – DSC-SI

08.28. 17:00      Debreceni Egyetem Agrár-pálya

U19 regionális bajnokság

Véget ért a nyári szünet az U19-es korcsoport számára. A bajnokságot hazai pályán indítja a kék-sárga együttes, az első fordulóban a Nyírbátor korosztályos gárdáját fogadja. Egy sikerrel megvívott mérkőzés bizonyára jó alaphangulatot szolgáltatna és nagy önbizalmat adna a csapatnak a folytatásra.

DSC-SI – Nyírbátor

08.28. 12:00      Debreceni Sportcentrum Stadion

T.H.