3×3: Csoportelsőként jutottak tovább a magyar lányok

A debreceni U18-as kosárlabda világbajnokság harmadik napjának végére a férfiak C-csoportjának végeredménye is eldőlt, Egyiptom mellett Fehéroroszország jutott a legjobb nyolc közé.

0

image-21-300x200 3x3: Csoportelsőként jutottak tovább a magyar lányokFotó: FIBA

Csütörtök délutánra beborult az égbolt, a hőmérséklet pedig egy pillanat lement 20 fok alá, ám ez továbbra sem gátolta meg a kosarasokat abban, hogy a lehető legjobb teljesítményükkel a győzelemre hajtsanak. A férfiak „C” jelű csoportjában a fehérorosz-izraeli csata a továbbjutásról döntött, de az észtek ellen a magyar lányokért is szoríthattak a pólóban didergő, de pulóverben kellemes hangulatban lévő szurkolók.

Nők, D-csoport: MAGYARORSZÁG – Észtország 13–12

Miután a Horváth Boglárkával, Horváth Dórával, Nagy Rékával és a debreceni Szabó Zitával felálló magyar női korosztályos válogatott magabiztosan nyert Svájc ellen (21–11) a csonka, hármas csoportban a csoportelsőség megszerzése volt a tét az észtek ellen. Kimondottan jól kezdtek a mieink, már rögtön az elején négy ponttal is elléptünk ellenfelünktől, sőt, négy perc elteltével már 7–2-re vezettünk. Ezt követően hősiesen védekezett mindkét fél, de hihetetlenül sok fault jellemezte a meccset, így büntetődobások bőven akadtak. Bár továbbra is biztosan szereztük az egypontosokat, az északiak azért próbáltak felzárkózni. Két minutummal a vége előtt sajnos hullámvölgybe kerültünk, már csak egy pont volt az előnyünk, így szoros lett a véghajrá. Végül ebből mi jöttünk ki jobban, és 13–12-re megnyertük a mérkőzést, amely azt is jelentette, hogy a csoportban az első helyen zártunk, és bizakodva várhatják lányaink a folytatást.

Férfiak, C-csoport:

A csütörtöki nap második felvonását Egyiptom és Fehéroroszország kezdte. Az afrikaiak jobban kezdték a találkozót, de a belaruszok mutatós kétpontosokkal tartották a lépést. Az egyiptomiakon ezen a napon talán semmi sem fogott volna ki, az előnyt mindvégig magabiztosan tartották és 20–17-re meg is nyerték a mérkőzést, amely számukra már biztos továbbjutást jelentett.

A román-német párharc elején meglehetősen kevés szerzett pontot láthattunk, a felek próbálták felmérni egymás erejét. Németország előnye hét perc után elfogyott, az utolsó percben pedig káprázatos kétpontos dobásokat láthattunk, Románia pedig ekkor vezetett először, s végül egypontos győzelmet aratott (15–14).

A Fehéroroszország–Izrael találkozó a továbbjutásról döntött. Az izraeliek már egy perc alatt négypontos előnyre tettek szert, de a belaruszok sem hagyták magukat, hisz sikerült aztán egyenlíteniük. Három és fél perc elteltével fordult az állás először, de ezen az őrült, végletekig kiélezett meccsen nem tudhattuk, hogy a végén ki nyer. Csak úgy jöttek felváltva a pontok, még hét perc elteltével is döntetlenre álltak a felek. Az izgalmas hajrában megmutatkozott a sportág minden apró szépsége, a világbajnokság egyik legszórakoztatóbb meccse volt. A végén a fehérorosz fiúk örülhettek, hiszen egy kétpontos találattal 21–20-as arányú győzelmet arattak.

Záróakkordként Egyiptom Németországgal csapott össze. Az afrikai alakulat ezennel megint nagyon dinamikusan játszott, a csapat már 5–0-ra elhúzott, a megszerzett előnyt pedig egy pillanatra sem szórta ki a kezéből. Egyiptom a felétől kezdve már az energiával próbált tartalékolni, épp ezért a németek ezt próbálták kihasználni, ám az egyiptomi csapat a csoportban legyőzhetetlennek bizonyult, megint magabiztosan, ezúttal 13–10-re nyert.

T.H.