Fotó: deac.hu
Újjászervezett NB II-es bajnokságban kell bizonyítania a DEAC női röplabdacsapatának, amely október 3-án, a Nyíregyháza ellen játszik először tétmérkőzést a szezonban. A Magyar Röplabda Szövetség döntése értelmében idén az U21-es csapatok is a harmadik vonalban versenyeznek majd, az összevonással területi alapon hat csoportot hoztak létre.
„Az alapszakasz során hét csapattal fogunk találkozni, s egyik mérkőzés sem lesz sétagalopp – hangsúlyozta Kuszkó Zsolt, az egyetemisták vezetőedzője. – A huszonnégy NB II-es csapat mellé tizenkilenc U21-es gárdát sorsoltak, de a rájátszásban már kettéválnak a kategóriák. Szeretnénk kivívni a felsőházba jutást, ehhez az első két hely valamelyikén kell végeznünk a csoportunkban. A lebonyolítás különlegessége, hogy a végelszámolás már szeparáltan történik, azaz adott esetben az ötödik hely is felsőházat érhet, ha előttünk kizárólag korosztályos csapatok végeztek. Rengeteg utazás vár ránk, két fővárosi rivális mellett az Egerrel, a Diósgyőrrel és a Nyíregyházával is találkozunk. A rutinosabb játékosaink sokat segíthetnek, de az U21-es ellenfelek is ütőképesek, elég csak a városi rivális Eötvösre gondolni.”
A tavalyi szezonra visszagondolva, csalódott volt a társaság, hogy nem sikerült az osztályváltás, ugyanakkor a tavasz szépre sikerült, hiszen magabiztos teljesítménnyel nyerte meg a csapat az alsóházat.
„Az új szezonban már nem érnénk be ennyivel – jelentette ki határozottan a szakember. – Voltak, akik távoztak az egyesülettől, s bár sajnos új érkező ezidáig nem volt, így is erős csapatnak tartom a miénket, idén is számolni kell majd velünk. Minden szempontból jó lenne a felsőházi rájátszásba jutni, hiszen így megmaradna az esélyünk az osztályváltásra, ami ha nem is jönne össze, az erősebb ellenfelek ellen értékes tapasztalatokkal gazdagodnánk. A tavalyi hullámzó teljesítményünket kellene egyenletesebbé tennünk, amennyiben ez sikerül, akkor szép szezon elé nézünk.”
A felkészülés már tart a lányoknak, nagyon keményen készülnek a következő szezonra, ugyanakkor még többen nem tudtak csatlakozni társaikhoz.
„Nagy nehézséget okozhat számunkra, ha visszatér az online oktatás, hiszen a csapatunk zömét az egyetemisták alkotják. Heti három-négy tréninggel, valamint egy erőnléti, konditermi edzéssel készülünk a bajnoki rajtra, ám vannak, akik a tanulmányaik miatt nem tudnak részt venni minden foglalkozáson. Ennek ellenére úgy érzem, minden tőlük telhetőt megtesznek a lányok a sikeres szereplés érdekében, a felkészülés pedig jó ütemben halad, októberre igyekszünk csúcsformába lendülni.”
A DEAC női röplabdázóinak októberi mérkőzései:
10.03. 18:00 DEAC – Nyíregyházi Sportcentrum
10.10. 17:00 DVTK – DEAC
10.17. 17:00 TFSE – DEAC
10.31. 15:00 Eötvös DSE – DEAC
P.G.




