Fotó: DHK
A hazai csapat kezdte jobban a találkozót, az első harmad tizedik percéig a mieink kezdeményeztek többet, ám a góllövéssel hadilábon álltunk. Ahogyan az gyakran történni szokott, 09.54-nél kaptunk egy kontrát, azt be is lőtték a székelyek, Mic-Adam Florian révén. Az első periódus végéig inkább a mezőnyben folyt a küzdelem, 19.16-nál azonban Balogh Áron lapos lövéssel megszerezte az egyenlítő találatunkat. A kaput eltaláló lövések (11-4) tekintetében fölényben hokiztunk, de a sok kihagyott helyzet miatt csak döntetlenre futotta az erőnkből.
A 2. játékrészben kiegyenlített játék folyt a jégen, a mieink nem tudták megismételni az első harmadban nyújtott teljesítményüket, sok volt a rossz döntés, eladott korong, az ellenfél azonban nem tudta ezeket kihasználni.
A 3. harmadban sikerült visszavenni a kezdeményezést. 48.42-nél Czecze Hunor találatával hosszú idő után átvettük a vezetést, alig több, mint fél perccel később pedig Vincze Dávid szép szólóval növelte is az előnyünket. Az SZJA mozgósította a tartalék energiáit; az 54. percben emberfórból szépítettek, Nagy Tamás értékesített egy kipattanót. A találkozó hátralévő perceiben a vendégek küzdöttek az egyenlítésért, de Révész Zsuzsa vezetésével jól rombolt a debreceni védelem. 59.05-nél a vendégek lehozták a kapusukat, 59.24-nél azonban Balogh Áron üres kapus góllal bebiztosította csapata győzelmét.
Debreceni HK – SZJA 4-2 (1-1, 0-0, 3-1)
Gólszerzők: Balogh Á. (2), Czecze és Vincze D., illetve Mic-Adam és Nagy
Okos Csanád: Az 1. harmadban sikerült jól beleállni a mérkőzésbe. Nem értékeltük túl az ellenfelet, a saját játékunkat nyújtottuk és a képességeinknek megfelelően hokiztunk. A 2. harmadban kicsit kaotikussá vált a játékunk, gyakran hoztunk rossz döntéseket, odaajándékoztuk a pakkot a vendégeknek. A 3. periódusban, ha nem is minden tekintetben, ám sikerült visszatérni az első harmadban nyújtott teljesítményünkhöz. Kitartóan és agresszíven hokiztunk és ebből mind a három sorunk kivette a részét. Révész Zsuzsi kiválóan védett. A mérkőzés egészét tekintve nem érdemtelenül nyertünk. A hibákról sem feledkezünk meg, igyekszünk azokat mielőbb kiküszöbölni!




