Fotó: Kovács Péter
Továbbra is megállíthatatlan az új szezonban a DVSC SCHAEFFLER, Szilágyi Zoltán tanítványai pénteken hazai környezetben múlták felül a dobogóért harcoló Mosonmagyaróvár együttesét. A Hódosban lejátszott három mérkőzésünk mindegyikén könnyed győzelmet arattunk, idegenben azonban már nehezebb dolgunk volt, Szombathelyen az utolsó tíz, míg Vácott az utolsó öt percben döntöttük el a két pont sorsát.
Szerdán az eddigi legnehezebb erőpróba következik, hiszen a címvédő Ferencváros otthonában lépnek pályára lányaink. A zöld-fehérek hat év után értek fel ismét a csúcsra, s a Bajnokok Ligájában is menetelnek, három győzelemmel és két döntetlennel állnak, legutóbb a Brestet múlták felül drámai végjátékban. Ami a bajnoki szereplést illeti, idén a mieinkhez hasonlóan öt mérkőzésből öt győzelemnél járnak, megizzadniuk pedig egyszer sem kellett igazán, a Mosonmagyaróvárt tizenegy, a Fehérvárt hét, az Érdet tizennyolc, az MTK-t négy, a Dunaújvárost öt góllal múlták felül. Utóbbi mérkőzés kivételével már korán érvényesítette a papírformát a Fradi, a DKKA azonban negyedórával a vége előtt még vezetett, ám a hajrában magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak Elek Gábor tanítványai.
S hogy mi várható szerdán? Minden kétséget kizáróan nagy küzdelem, nem lennénk meglepődve, ha a hajrára maradna a döntés. A védekezés különösen meghatározó lehet, lévén a zöld-fehérek keretében világklasszis támadók találhatók, említhetjük itt Angela Malesteint, Emily Bölköt, vagy épp Itana Grbicet. A DVSC elsősorban válogatott beállóiban, az egyre jobb formába lendülő Korsós Dorinában, és az átlövő Kovács Annában bízhat, a kapuban pedig a péntekihez hasonló teljesítményre lesz szükség Ann-Cathrin Giegerichtől. A győzelem bravúrnak számítana az Elek Gyula Arénában, de még ez sem lehetetlen küldetés, ha a legjobbjukat nyújtják a debreceni hölgyek.
Női kézilabda NB I, 6. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria – DVSC SCHAEFFLER
Budapest, Elek Gyula Aréna, 10.27. 17:30
P.G.




