
Fotó: kosarlabda.deac.hu
A DEAC-Tungsram kosarasai múlt héten visszataláltak a győztes útra, hazai környezetben a Zalaegerszeg ellen összességében magabiztosan, 88–66-ra nyertek. Bár az egyetemisták a második negyedben ismét meginogtak, de az ellenfél a nagyszünet után már nem tudott közelebb férkőzni. A csapat vezetőedzője, Milenko Topics a mérkőzés utáni nyilatkozatában kiemelte, hogy nagyon nehéz egy rossz széria után az önbizalmat növelni, de folyamatosan próbálták biztatni a játékosokat és minden erőt mozgósítottak a siker érdekében.
Az előző fordulóban a kisebb sérülése után Tóth Ádám is visszatért a csapatba, ráadásul igazi vezérként a pálya minden részén ott volt, a zalaegerszegiek pedig nehezen bírtak vele. Bár a több hétre kidőlő Polyák László továbbra sem állhat a fekete-fehérek rendelkezésére, de a korábban kézsérülést szenvedő Djordje Drenovac minden bizonnyal már játszhat és nagy segítségre lehet a hétvégén.
A bajnokság kilencedik körében egy ki-ki mérkőzés vár a DEAC-ra, amely gárda idegenben, az OSE Lions-sal néz farkasszemet. Az egyetemisták jelenleg a 3. helyen állnak, míg az oroszlányi együttes felemás mérlege (4 győzelem és ugyanennyi vereség) a 6. pozícióra elég. Bár a debreceniek esélyesebbnek számítanak, de az „oroszlánok” bajszát nem olyan könnyű meghúzni, hisz a bajnokságban egyre jobb teljesítményt nyújtanak. Legutóbb a listavezető Falco is megszenvedett ellenük, az Atomerőmű és a Szedeák pedig nem bírt velük.
Az eddigi átlagot tekintve az OSE Lionsból Yordan Dinkov Minchev töltötte a legtöbb percet a pályán (31,9 perc), míg a debreceniektől Miha Lapornik kapta a legtöbb szerepet (29,6 perc). A dunántúliaktól Mario Ihring mérkőzésenként átlagosan 14,1 ponttal segítette a csapatát, míg a mieinktől Drenovac ugyanezen mérőszám alapján 17 pontig jutott.
Nehéz mérkőzésre számíthatnak tehát a DEAC játékosai, könnyen elképzelhető, hogy a pontok sorsa csak a hajrában dől el. Ha az egyetemisták végig ügyelnek a védekezésre és elöl is gördülékenyen megy majd számukra a játék, akár nagyobb különbséggel is nyerhetnek.
Tippmix Férfi NB I/A csoport, 9. forduló
MVM-OSE Lions – DEAC-Tungsram
11.06. 18:00 Oroszlány, Krajnyik “Akác” András Sportcsarnok
T.H.




