
„Ide nekem az oroszlánt is!” – akár ezzel a klasszikus idézettel is jellemezhettük volna a sportiskolások helyzetét, hisz szombaton kora délután egy kiemelkedő erőpróbán vehettek részt. Mi tagadás, a bajnokaspiráns Balmazújváros csapatától komolyabb ellenfelet nem is nagyon lehet találni a megyei első osztályban, de azért a debreceniek nem feltartott kezekkel léptek pályára. A DSI futballistái az utóbbi időszakban megmutatták, hogy nem ismernek lehetetlent, s ha felhúzzák a gólvágó cipőt, bárkit megszorongathatnak. Jó hír lehet a sárga-kékek számára, hogy eltiltását követően az együttes csapatkapitánya, Kovács Péter visszatért a pályára, valamint már Selyem Nándor vezetőedző is a kispadról irányíthatott.
A balmazújvárosi gárda esélyeshez méltó módon már a mérkőzés első percétől kezdve dominált, de a menteni igyekvő sportiskolás védők kiválóan állták a sarat. A 10. percig szinte folyamatosan a vendégek térfelén pattogott a labda, a debreceniek egy kontrából megindulva csak egy szögletig jutottak. A folytatásban sem hagyott alább a házigazdák lendülete, Ésik László a vendégek kapujában bravúrt bravúrra halmozott. A 33. percben már úgy tűnt, hogy megszerzik a vezetést az újvárosiak, de a remekül bevetődő Kovács Péter a gólvonalról mentett. Bár a DSI előtt is adódott néhány kisebb lehetőség, de a hazaiak nagy nyomása még a szünet előtt góllá érett – Szabó Barna egy cselsorozat után jobb szélről volt eredményes.
A második félidő elején a Sportiskola nem volt a helyzet magaslatán, a sárga-kékek bennmaradtak az öltözőben. Az egykor NB I-et is megjáró Urbin Péter 20 méterről eleresztett egy lövést és magabiztosan a felsőléc alá helyezte a labdát. A debreceniek számára a hidegzuhany tovább tartott, a 49. percben Ésik védése után Szabó Barna elé került a játékszer, közelről pedig nem hibázott. A rövidzárlat egy minutummal később, a csereként beállt Csiszár Szabolcs szerencsés körülmények között eső góljával ért véget, így lényegében a három pont sorsa is eldőlt. Selyem Nándor alakulata becsülettel küzdött a szépítésért, de a gyorsabb, pontosabb balmazújvárosi játékosok erre nem sok esélyt adtak. A folytatásban már nem született újabb találat, az aranyéremre jó eséllyel pályázó Balmazújváros tehát megérdemelt, 4–0-s győzelmet aratott a Sportiskola felett.
Megyei I. osztály felnőtt, 13. forduló
Balmazújvárosi FC – DSC-SI 4–0 (1–0)
DSC-SI: Ésik – Tapoti, Kovács P. (Gál 77’), Sallai (Olajos 80’), Cseke, Somogyi, Boglyó (Székely 80’), Nemes, Dobi (Sütő 62’), Kiss T., Spitzmüller L.
Vezetőedző: Selyem Nándor
Selyem Nándor: „Az egész mérkőzésen védekezésre kényszerültünk, a bajnokesélyes csapattal szemben sokáig jól tartottuk magunkat. Összességében hét perc alatt négy gólt is kaptunk, a rövidzárlat tehát megbosszulta magát. Az ellenfél egy sebességi fokozattal gyorsabb volt, mi pedig egy kicsit megilletődötten játszottunk és nem mertük felvállalni azt, amit tudunk. A hazaiaknak átadtuk a területet, de a labdaszerzések után lehettünk volna bátrabbak. Szoros eredményt akartunk elérni, de ez most nem sikerült, összességében teljesen megérdemelten nyert a Balmazújváros. Jövő héten a Nyíradony ellen lesz győzelmi esélyünk, megpróbáljuk javítani a botlást.”
T.H.




