
Fotó: Kovács Péter/NSO
Az MTK elleni, döntetlenre végződött mérkőzéssel véget ért az NB-I-es bajnokság első köre, mely sorozatot a 10. helyen zárt, 2-4-5-ös mérleggel a DVSC. A második etapot mégis a kiesőhelyről kezdte meg a debreceni gárda, ugyanis a 12. forduló pénteki játéknapján a Gyirmót legyőzte a másik rivális MTK-t. Ha lehet mondani, ezzel még nagyobb teher nehezedett a cívisvárosiakra, győzelmi kényszerben léptek pályára.
A második kör első mérkőzésén azt a Honvédot fogadta a Vasutas, mely csapatot a bajnoki nyitányon, hátrányból fordítva, emberelőnyben sikerült legyőzni. „Hatpontos” volt ez a párharc, hiszen győzelem esetén három helyet is feljebb léphetett volna a tabellán a Loki, megelőzve még a kispesti gárdát is.
Az MTK elleni kezdőből kimaradt Ugrai, viszont ismét ott volt a csapatban a Loki két játékmestere, Dzsudzsák és Bódi. Ezúttal Bódi is a támadósorban kapott szerepet, éktársával, Sóssal egyetemben, míg Dzsudzsák feljebb lépve, a nyolcas pozíciót foglalta el.
Karakó Ferenc jelére, a tiszta fehérben játszó Honvéd indította útjára a labdát. Mezőnyjátékkal teltek az első percek, leginkább a két tizenhatos közt zajlott a játék. Ahogy telt az idő, a hazaiak vették át a játék irányítását, feltolva védekezésüket, próbáltak zavart kelteni Szappanos kapuja előtt, de csak egy ígéretesnek tűnő szabadrúgást lehetett feljegyezni. A 12. percben Zsótér eresztett el egy lapos, hosszúba tartó lövést, amit Gróf csak kiütni tudott, de mielőtt Bőle lecsapott volna a labdára, Korhutnak sikerült felszabadítania. A kispestiek szervezetten futballozva, megbecsülve a labdát, építgették támadásaikat, egyre többször eljutva a debreceni tizenhatosig. A mérkőzés ezen periódusában a Honvéd játszott fölényben, védekezésre kényszeríve a piros-fehéreket. Egy ideig állt a játék, mivel a VAR szobában ülő ítészek Deslandes belépőjét vizsgálták, melyet végül szabálytalannak láttak, így Karakó a büntetőpontra mutatott. A megítélt tizenegyest Lukic higgadtan lőtte a bal alsóba (0-1). Hamar megduplázta előnyét a fővárosi gárda, az üresen álló Bőle az ötös sarkáról félmagasan kilőtte a hosszút (0-2). Ismét egy védekezési hiba, egy eladott labda miatt került nehéz helyzetbe a DVSC, bár sok idő volt még hátra, a hátrányt le lehetett dolgozni. A 35. percben nagy lehetőséghez jutott a Debrecen, Baráth buktatásáért büntetőt ítélt Karakó. Dzsudzsák állt a labda mögé, bal alsóba tartó lövésébe beleért ugyan Szappanos, de hárítani nem tudott (1-2). A hajdúságiak felpörgették játékukat, próbálták még a félidő vége előtt ledolgozni hátrányukat, melyhez a 44. percben közel is álltak, de Dzsudzsák a sorfalba lőtte a szabadrúgást. Egy minutum elteltével a debreceni védelem asszisztálása mellett, a Honvéd visszaállította a kétgólos különbséget: egy keresztbe lőtt labdát Bőle juttatott Gróf kapujába (3-1), melynek köszönhetően a vendégek megnyugtató előnyből várhatták a második félidőt.
Szünetben hármat is változtatott a Loki ideiglenes stábja, Korhut, Sós és Baráth helyett Németh, Ugrai és Tischler futott ki a második félidőre. A hazaiak megnyomták a játékrész elejét, próbálva közelebb zárkózni ellenfelükhöz, de a Honvéd jól megszervezte védelmét, a kísérletek hamar elhaltak. A Loki ismét hadrendet váltott, átállva a 4-4-2-es játékrendszerre, Bódi mélységi irányítóként próbálta szervezni csapata játékát. A 56. percben össze is jött a szépítés: Dzsudzsák tette ki szélre a labdát Ugraihoz, a Loki tízese pedig okosan nyesett a hosszú felsőbe (2-3). Rövidesen jött az egyenlítő találat is: Dzsudzsák 20 méterről kilőtte a bal alsót (3-3). Oda lett a Honvéd kétgólos előnye, így ismét nyíltá vált a mérkőzés, viszont a lélektani előny a lendületben lévő DVSC-nél volt. Ugrai is megszerezhette volna második találatát, ám 19 méteres lövését Szappanos szögletre ütötte. A sarokrúgás után a hosszún érkező Deslandes közelről a hálóba bólintotta a labdát (4-3), előnyhöz juttatva övéit. Ha egy üzlet beindul, a 70. percben már a Loki vezetett kettővel: Németh kapott forintos labdát, aki a Szappanos fölött okosan emelt a kapuba (5-3). Az első félidőt látva, erre a fordulatra kevesen számítottak, de a hazaiak megmutatták, lehetséges. Egy Balogh lövés okozott némi riadalmat debreceni oldalon, de a labda a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. Próbálkozott a Honvéd, el is jutottak Gróf kapujáig, ám igazán veszélyes helyzetet nem tudtak kidolgozni. A piros-fehér kontrákban viszont benne volt a gól lehetősége, mint ahogy Németh fejesénél, ám a labda centikkel ugyan, de a kapu mellé pattant. A ráadás perceiben ismét új játékos debütált a Lokinál, Bévárdi helyett Baranyai Nimród lépett pályára. A hátralévő időben az eredmény már nem változott, második félidei jó játékának köszönhetően, a DVSC begyűjtötte a három pontot.
Labdarúgó NB-I 12. forduló
DVSC – Budapest Honvéd: 5-3 (1-3)
DVSC: Gróf – Nikolic, Deslandes, Korhut (Németh 46’) – Bévárdi (Baranyai 92’), Baráth (Tischler 46’), Dzsudzsák, Varga, Ferenczi – Sós (Ugrai 46’), Bódi (Babunski 82’)
Budapest Honvéd: Szappanos – Mezghrani, Batik, Kelemenz (Pantelic 75’), Tamás – Nono, Baráth, Zsótér (Eppel 88’), Bőle (Machack 69”) – Lukic, Balogh N.
Gólszerzők: Dzsudzsák 35’, 58’, Ugrai 56’, Deslandes 68’, Németh 70’ ill. Lukic 26”, Bőle 29’, 45’
KZT




