DSC-SI U14: Döntetlennel zárult a rangadó

A Sportiskola és a Berettyóújfalu korosztályos csapata nem bírt egymással, a játék képe folyamatosan változott, s végül egy-egy ponton osztozkodtak a felek.

0

DSIU15_kapus-300x194 DSC-SI U14: Döntetlennel zárult a rangadó

A DSI U14-es együttese vasárnap Berettyóújfaluban vendégszerepelt. Egy kiemelten izgalmas találkozóra számíthattunk, hisz a csapatok ugyanolyan teljesítményt nyújtottak a bajnokságban, mindkét gárda mérlege 4 győzelem, 1 döntetlen és 3 vereség volt. Egy újabb siker mindkét félnek egyaránt sokat jelentett volna, így egy végsőkig kiélezett csatának néztünk elébe.

Az időjárás nem volt túl kegyes a fiatal futballistákhoz, a csepergő eső miatt a játéktér csúszóssá vált. A rangadót a sportiskolások kezdték jobban, sorra alakították ki a szebbnél szebb helyzeteket, ám nem tudtak élni velük. Ez meg is bosszulta magát, a Berettyóújfalu a 14. percben Seres Rajmond révén egy szöglet utáni kavarodás után megszerezte a vezetést, de ez az előny nem sokáig tartott ki. A 19. percben egy szabadrúgás után a kipattanót a debreceni Szabó Csanád vágta az ellenfél kapujába, így kezdődhetett minden elölről. A szünetig bár mindkét fél betalálhatott volna, többnyire a mezőnyben zajlott a játék, s továbbra is nagy küzdelem jellemezte a mérkőzést.

A második félidőt nagyszerűen kezdték a sárga-kékek, a vendégektől egy kontratámadás után Fehér Erik volt eredményes. Ezt követően a házigazdák átvették az irányítást, s több veszélyes lehetőség termett előttük, de a sportiskolás kapus, Dán Zsombor eszén sokáig nem tudtak túljárni. A berettyóújfalui együttesnek azért a 62. minutumban összejött az egyenlítés, ekkor Hajzer-Török Alex lövése sült el jól. A hajrában a debreceniek is vezethettek még néhány akciót, de az utolsó passzokat rendre elrontották. Az utolsó percekben a vendégek talán túl sokat szövegeltek, amit a játékvezető megunt, és a 78. percben piros lapot mutatott fel Bodea Dávidnak. A maradék időben már nem esett újabb gól, így 2–2-es döntetlennel zárult a találkozó.

Regionális U14 Észak-Kelet, 11. forduló

Berettyóújfalui SE – DSC-SI 2–2 (1–1)

DSC-SI: Dán – Fehér, Kicsák, Kozák (Bodea 41’), Veres, Salánki (Tuss 63’), Keczán, Tóth R., Nagy A., Karap (Lengyel 63’), Szabó Cs. (Márton 59’)

Gólszerzők: Szabó Cs. 19’, Fehér 44’

Kiállítva: Bodea 78’

Edző: Takács András

Takács András: „Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, több ziccert is kialakítottunk, mégis az ellenfél szerzett vezetést. A gól után még nagyobb erőket mozgósítottuk és sikerült egyenlítenünk, de aztán kiegyenlítetté vált a játék, helyzetek mindkét oldalon, közel ugyanolyan arányban voltak. A szünet után megint remekül jöttünk ki, így már nálunk volt az előny, Dán Zsombor pedig a kapunkban jól állta a sarat. A hazaiak még egyszer rést találtak a védelmünkön, amit jól kihasználtak, összességében igazságos döntetlen született. Jövő héten a Csengerhez látogatunk, remélem a csapatom a jobbik arcát fogja mutatni.”

T.H.