Kosárlabda: Születésnapi győzelem

Tizenöt pontos, 81-66-os győzelmet aratott a DEAC U23-as csapata az Atomerőmű KSE Bonyhád ellen az NBI/B zöld csoportjának tizenkettedik fordulójában. Andjelko Mandics tanítványai számára főként a negyedik negyedben mutatott keménység és koncentráció bizonyult a siker kulcsának.

0

safe_image-1-300x157 Kosárlabda: Születésnapi győzelemFotó: deac.hu

Ahogyan arra számítani lehetett, ujjtörése miatt kimaradt a mieink keddi meccskeretéből Kovács Ákos, azonban a térdével bajlódó Neuwirth Bence és a bokaproblémákkal küzdő Gáspár Mátyás is a kezdőcsapatban kapott helyet. Az ötöst bedobó poszton az együttes kapitánya, Balázsi Soma, a karmester pozíciójában Pollák Balázs, míg centerben a születésnapos Fábián Szabolcs tette teljessé.

Kiváló ritmusban rajtoltak a hajdúságiak, Pollák, amikor kellett, kosárra tört, máskor pedig társai kiszolgálásában jeleskedett. Az irányító remek passzaival elsősorban a cívisvárosi magasembereket táplálta, 8-0-s állásnál az Atomerőmű mestere, Morgen Frigyes ki is kérte első idejét. A megszakítás csak késleltetve vezetett eredményre, hiszen miután visszatértek a felek a csatatérre, a DEAC Neuwirth révén további öt egységgel növelte előnyét (13-0). Szép lassan aztán magukra találtak a vendégek, Tömösváry Máté és Karosi Gergely vezényletével a Bonyhád egy szempillantás alatt ledolgozta hátránya jelentős részét (15-12). Akadémistáink játékába Promise Udemezue beállítása hozott friss lendületet, a következő hét debreceni pontra csak kettő érkezett válaszul, így 22-14-es hazai fórral ért véget a nyitónegyed.

A folytatásban Ságodi Róbert gyorsan visszaállította a kétszámjegyű különbséget, a tizennyolc esztendős hátvéd előbb egy duplával majd egy hármassal jelentkezett (27-15). A tíz körüli differencia egy jó pár percre állandósult, a tolnaiak csak a periódus derekán indították el a felzárkózást Pajor Dávid és Csizmadia Attila találataival. Ez annyira jól sikerült nekik, hogy a félidő befejezése előtt Karosi középtávolijával átvették a vezetést (37-38).

A fordulás után fej-fej mellett haladt a két alakulat, fiataljaink Pollák villanásaival igyekeztek tapadni ellenfelükre, de a bonyhádiak Karosi és Baki Sándor kosaraival tartották a távolságot. Neuwirth addigi csendesebb dobóformája viszont a lehető legjobbkor javult fel, így mégis a DEAC várhatta kedvezőbb helyzetből az utolsó felvonást (53-51).

A negyedik negyedben támadásban és védekezésben is szemmel láthatóan egy sokkal agresszívabb fehér-fekete egylet lépett a parkettre, ami éreztette is hatását: A szoros emberfogás rengeteg hibába hajszolta bele a BKSE játékosait, a könnyen megszerzett pontok pedig ritmusba lendítették fiainkat, akik fokozatosan felőrölték riválisukat (71-61). U23-asaink végül tizenöt ponttal bizonyultak jobbnak üldözőjüknél – Balázsi Somáék ezzel megszerezték szezonbeli hetedik győzelmüket is.

DEAC U23 – Atomerőmű KSE Bonyhád 81-66 (22-14, 15-24, 16-13, 28-15)

DEAC: Pollák 28/12, Neuwirth 11/9, Balázsi 2, Gáspár 6, Fábián 4

Cserék: Ságodi 18/3, Fekete 5, Udemezue 7, Czermann -, Gadus –

Vezetőedző: Andjelko Mandics