Bényei Balázs: „jobbak voltunk ellenfelünknél”

A DVSC jobboldali védője, élni tudott a lehetőséggel, játékának köszönhetően, stabilabb lett a védelem. A Ferencváros elleni mérkőzésen, teljesen ki tudta kapcsolni Amadout a játékból.

0

benyei Bényei Balázs: „jobbak voltunk ellenfelünknél”Remek védekezésnek köszönhetően, sikerült itthon tartani egy pontot. Belülről milyennek láttad a mérkőzést?

Nehéz mérkőzés volt, komoly erőket kellett bevetni, hogy a Fradi támadóit semlegesítsük, úgy gondolom, ezt jól oldottuk meg. Ellentámadásokból voltunk veszélyesek, erre készültünk is. Bár voltak hibák a támadásainkban, jobbak voltunk ellenfelünknél.

Nagyon jól megoldottad Amadou semlegesítését. Külön készültél rá?

Különösen nem készültünk külön játékosokra, Herczeg András felhívta Ferenci és az én figyelmemet a Fradi két szélsőjére, úgy gondolom, a társak segítségével, semlegesíteni tudtuk őket. Mérkőzés előtt megnéztem a Ferencváros előző mérkőzését, próbáltam készülni Amadou játékából.

Az védelem előtti új felállás levette rólatok a teher egy részét?

Igen. Nagy segítség volt, hogy előttünk egy stabil középpályát alakított ki a Mester. Nagy munkát végzett a három középpályásunk, de kiemelném a két szélsőnk védőmunkáját is, de ez az egész csapatnak az érdeme. Már az előző mérkőzésen is ebben a felállásban játszottunk, illetve edzéseken is gyakoroltuk.

Mióta bekerültél a kezdőbe, stabilabb lett a védekezés. Hogyan értékelnéd a teljesítményedet, szerinted, miben kell még javulnod?

Úgy érzem, a védőmunkámat jól oldom meg. A támadásokba kell higgadtabban és pontosabban beszállnom. Vannak még kisebb technikai hibák, túlságosan előregondolkozok, és ilyenkor ezek még előfordulnak. Mindenképp tisztább fejjel kell játszanom. A felpasszaim nem mindig sikerülnek, ezt még az összeszokottság hiányának tudom be.

A hét már a Videoton elleni mérkőzés felkészülésében telik. A tegnapi teljesítmény, mire lehet elég ellenük?

Hasonló erősségű a Vidi is, mint a Fradi. Úgy gondolom, ellenük jobb teljesítményt kell nyújtanunk, ha a tegnapihoz hasonló eredményt szeretnénk elérni. Úgy gondolom, a helyzeteink ellenük is meg lesznek, a kapu előtt higgadtabbnak és koncentráltabbnak kell lennünk. Védekeznünk meg ugyanilyen masszívan kell, minél kevesebb lehetőséget adni nekik támadások vezetésére és helyzetek kialakítására.

 

Fotó:dvsc.hu