Kosárlabda: Kisorsolták az utánpótlás Eb-k csoportbeosztásait

Debreceni kosarasok is készülhetnek a rangos nemzetközi eseményre.

0

fiba-300x168 Kosárlabda: Kisorsolták az utánpótlás Eb-k csoportbeosztásait

Fotó: FIBA

A DEAC színeiben szerencsére évről-évre egyre több kosaras fiatal hívja fel magára a figyelmet. A többek között a felnőtteknél is szóhoz jutó Neuwirth Bence, Balázsi Soma, Gáspár Mátyás, és Kovács Ákos neve már sok debreceni szurkoló számára ismerősen csenghet, minthogy Ságodi Róberté is, aki épp múlt héten vasárnap, az OSE Lions elleni mérkőzésen debütált, a közönség pedig vastapssal biztatta. A közelmúltban a cívisvárosból több fiatal tehetség is válogatott-meghívót kapott, és az mindenképp a javukra szolgál, hogy a nemzetközi színtéren is bizonyíthattak.

Reméljük, hogy minél több ifjú debreceni kosaras is ott lehet a 2022-es utánpótlás Európa-bajnokságokon, melyeknek csoportbeosztásait kedden sorsolták. A magyar csapatok a következő ellenfelekkel néznek szembe az Eb-k csoportkörében:

Leány U16-os A divíziós Európa-bajnokság

2022. augusztus 19-27., Matosinhos (Portugália)

A csoport: Olaszország, Magyarország, Horvátország, Finnország

Leány U18-as A divíziós Európa-bajnokság

2022. augusztus 6-14., Heraklion (Görögország)

C csoport: Magyarország, Oroszország, Litvánia, Finnország

Női U20-as A divíziós Európa-bajnokság

2022. július 8-16., Sopron (Magyarország)

A csoport: Franciaország, Magyarország, Hollandia, Csehország

Fiú U16-os B divíziós Európa-bajnokság

2022. augusztus 11-20., Szófia (Bulgária)

A csoport: Észtország, Belgium, Grúzia, Magyarország, Ciprus, Ausztria

Fiú U18-as B divíziós Európa-bajnokság

2022. július 29. – augusztus 7., Nagyvárad (Románia)

C csoport: Lettország, Portugália, Magyarország, Szlovákia, Svájc, Románia

Férfi U20-as B divíziós Európa-bajnokság

2022. július 15-24., Tbiliszi (Georgia)

C csoport: Lengyelország, Lettország, Magyarország, Bulgária, Írország

T.H.