
Fotó: DEAC/Derencsényi István
A DEAC–Titánok hétfői jégkorongmérkőzésen (5–0) az utolsó gól történelmi jelentőségű volt, ugyanis Jakabfy Sámuel az Erste Ligában az első találatát jegyezhette. A 19 esztendős, korosztályos-válogatott hokis a találkozó után csillogó szemekkel beszélt a góljáról, és a csapat teljesítményére is kitért.
„Különös érzések kavarognak bennem, nagyon örülök, hogy végre a felnőttek között is betaláltam. Sokat kellett várni a gólra, de jó érzés, hogy épp a rájátszásban jött össze. Remélem, hogy a jövőben még sok góllal vagy gólpasszal tudom segíteni a csapatot. Amíg az Erste Ligában nem léptünk pályára, addig én az U21-es bajnokságban is szerepeltem, így végig jó formában maradtam. A Titánok elleni első meccsen szerencsére nagyon jól ment az egész csapatnak, az pedig egy plusz motivációt jelent, hogy nem kaptunk gólt, így kedden remélem innen folytatjuk tovább” – tekintett bizakodóan előre Jakabfy Sámuel.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása tehát 1–0, a DEAC javára. Az egyetemisták következőnek kedden 18 órától a Debreceni Jégcsarnokban csapnak össze a Titánokkal, majd egy győzelem esetén csütörtökön Székesfehérváron el is dönthetik a továbbjutás kérdését.
T.H.




