Kosina Gergő: „hat hónapos lehettem, amikor édesapám úgymond beleejtett a vízbe”

Kevés olyan sportoló van a városban, aki komolyabb eredménysorral rendelkezne, mint Kosina Gergő. A Debreceni Búvárklub uszonyos-úszója, egykori versenytársam kétszeres felnőtt-világbajnok és világcsúcstartó, mindemellett felnőtt Európa-bajnok, ötszörös junior Európa-bajnok és junior világbajnok. Ezen felül pedig megszámlálhatatlan mennyiségű hazai- és nemzetközi csúcs kötődik a nevéhez. Kétszáz méteren hiába üldözi őt a mezőny, bő fél évtizede képtelenség utolérni. Hogy mi a titka? Egész egyszerűen vízben, uszonnyal a lábán született, 198 centiméter magas, emellett kitartása is példaértékű. Gergővel múltjáról, sikereiről, mindennapjairól beszélgettem, valamint kitértünk a hazai és nemzetközi uszonyos úszás jelenlegi helyzetére is.

0

kosinageri Kosina Gergő: „hat hónapos lehettem, amikor édesapám úgymond beleejtett a vízbe”Mesélj kicsit a kezdetekről, mikor kezdtél ismerkedni a vízzel és magával az uszonyos-úszással?

Én Amerikában születtem 1996-ban, ugyanis szüleim kimentek néhány év erejéig „szerencsét próbálni”, és engem még oda hozott a gólya, ám fél éves koromban hazajöttünk és teljes egészében itt nőttem fel. Először hat hónapos lehettem, amikor édesapám úgymond „beleejtett a vízbe”, majd körülbelül 3 éves koromban kezdtem úszni, innen pedig már teljesen egyenes út vezetett a versenyszintű sportoláshoz, egyre nőttek az edzés-számok. Miután hat évesen uszony került a lábamra, nem volt megállás. Már csak azért is volt mindez evidens, mert a Debreceni Búvárklubot nagypapám alapította és édesapám uszonyos-úszó volt, így valahol a család történelme is szerepet játszott a választásomban. Mással nem igazán próbálkoztam, egy ideig teniszeztem, de az nem vonzott igazán. Hat éves koromtól kezdődően már versenyszerűen úsztam, s ez megmaradt a mai napig.

Biztos sokat hallottad már ezt a kérdést: az úszás hagyományos formájával nem is próbálkoztál? Illetve egy pillanatig sem merült fel benned az, hogy uszony nélkül is megpróbáld a versenyzést komolyabb szinten?

Így van, sokan kérdezték már ezt, de azt kell, hogy mondjam, ez nem ilyen egyértelmű. Hiszen, bár a közeg ugyanaz, némi túlzással annyi köze van egymáshoz a két sportágnak, mint a jégkorongnak és a jégtáncnak. Teljesen más izomzatot, technikai felkészültséget és dinamikát igényel az uszonyos-úszás, mint mondjuk a hagyományos. Mellesleg, aki megszokja az uszonnyal való úszást, annak egy idő után teljesen megszokottá és természetessé válik, nem nagyon akarja levenni, legalábbis, amikor vízben van.

A kezdetektől fogva kiemelkedtél korosztályod mezőnyéből. Végig konstans volt ez a fajta eredményesség, egészen a felnőtt világbajnoki címig és világcsúcs(ok)ig, vagy rögösebb volt az út, mint amilyennek kívülről tűnik?

Miután elkezdtem, fokozatosan jöttek az eredmények a hazai versenyeken, majd 12 éves korom után volt egy 3 éves időszak, amikor mindent beleadtam az edzéseken, de ez eredményekben nem tükröződött, országos bajnokságokon például dobogóra sem nagyon tudtam felállni. Mondjuk, ebben az időszakban sokat változtam fizikailag, fokozatosan nőttem, erősödtem, nagyobb uszonyra váltottam, és bizonyos értelemben ennek megvolt a negatív hatása, legalábbis átmenetileg. Ám első nemzetközi versenyemen, 2011-ben egy Hajdúszoboszlón rendezett Világkupán, majd junior Európa-bajnokságon lettem aranyérmes új világcsúccsal, és gyakorlatilag onnantól kezdve tart a hegemóniám, hiszen 200 uszonyos gyorsúszásban a mai napig nem tudtak megverni.

Amely számban te tartod a világcsúcsot is…

Igen, mind a junior-, mind a felnőtt-világcsúcsot én tartom, a junior csúcsot 2013-ban, Kazanyban úsztam felnőtt-világbajnokságon. A felnőttet pedig 2016-ban állítottam be, s nyertem vele világbajnoki aranyérmet. Véleményem szerint, az egy olyan idő, melyhez jó darabig nem fog közel kerülni senki. 1:33.31, ami azért is komoly, mert az előző legjobbam 1:34-en kívül volt, és több, mint egy másodperccel sikerült megjavítanom. Az oroszok például üveg vodkákban kötöttek fogadást arra, sikerül-e 1:34-en belülre kerülnöm, így jól járt, aki arra tett, hogy megúszom. Egyébként 200 méter gyorson a világ nyolc legjobb ideje az enyém.

Tökéletes úszás volt?

Tökéletes úszás nincsen, véleményem szerint. Kisebb, nüansznyi hibák mindig vannak, amíg emberek úsznak a medencében. Viszont ezek nagyon elhanyagolható dolgok, jelen pillanatban nem gondolom, hogy bárki képes lehetne erre az időre.

Mégis, hogyan épül fel egy ilyen úszás, mi a taktikád, mit csinálsz a futamok előtt?

Mindig van egy beosztás, amihez tartom magam, így például a döntő futamot megelőzően két nappal mindig pizzát eszem vacsorára, a verseny napján azonban már nem igazán van étvágyam, annyira dolgozik bennem az adrenalin. A futam előtt nagyjából húsz perccel felveszem az úszódresszt, csinálok egy bő öt perces, alaposabb átmozgatást, majd becsukom a szemem, csendben koncentrálok. Hergelem, motiválom magam a versenyre. Korábban a rajtjaim nem voltak túl jók, de mára ez változott, 15 méter után én jövök fel elsőként és előnyöm a végén is megmarad.

Milyen egyébként a konkurencia, nagyon távol vannak tőled, netán esetenként azért meg tudnak szorítani?

A 200-as élmezőnyben is sok rendkívül jó úszó található, de igazából csak a felkészülési állomásokon, mint mondjuk, egy februári Világkupán tudnak komolyabban megszorongatni. A nemzetközi mezőny egyébként igen sűrű, jók a franciák, oroszok, fehéroroszok, kolumbiaiak, de nagyon jönnek fel az ázsiai nemzetek is.

Legutóbb Világjátékokon indultál…

Igen, bár legerősebb versenyszámomat ott nem rendezték meg, ötvenen negyedik, míg száz méter uszonyos gyorson ezüstérmes lettem. A 4×100-as váltóval negyedikek lettünk, ami nagyon komoly eredmény volt Magyarországnak, a mezőnyben a harmadik legjobb időt úsztam, tehát nem panaszkodhatok.

kosinageri2 Kosina Gergő: „hat hónapos lehettem, amikor édesapám úgymond beleejtett a vízbe”A magyar csapat átlagosan hány fővel képviselteti magát egy-egy világversenyen?

Mikor hatan, mikor kilencen, ez változó, de nagyon komolyak nálunk a kijutási feltételek, így általában, aki bekerül a válogatottba, és nem szimplán egy váltó tagjaként, az komoly éremeséllyel száll vízbe.

A Debreceni Búvárklub pedig a sportág egyik legerősebb klubjának számít, hazai és nemzetközi szinten is…

Ez így igaz, Senánszky Petrát aligha kell bemutatnom bárkinek is, ő szintén többszörös világbajnok, világcsúcstartó. Emellett a juniorok között is van két kiemelkedő tehetsége az egyesületnek. Egyikük Kiss Blanka, aki dacára annak, hogy még nagyon fiatal, már most döntőt úszott junior-világbajnokságon, míg Szabó Anita két számban tudott nyerni. Ez az eredményesség nemzetközi viszonylatban is kiemelkedőnek számít, talán az orosz klubok tudnak felmutatni hasonlót.

Melyek a legerősebb nemzetek jelenleg uszonyos-úszásban, mennyire számít erősnek Magyarország nemzetközi viszonylatban?

Oroszország, Kolumbia, Korea és talán Olaszország mellett Magyarország egyértelműen a legszűkebb elit tagja, ezen felül erősek a görögök és a franciák is, de igazából ez mindig változik, attól függően, hogy milyen versenyszámról beszélünk.

Mely nemzeteknél van komoly múltja és hagyománya a sportágnak?

Úgy vélem, Magyarország mellett Oroszország számít úttörőnek ezen a területen, ők is velünk együtt, nagyjából az 1950-60-as évek környékén kezdték lerakni a sportág alapjait. Az első világbajnokságot egyébként 1996-ban rendezték. Kolumbiában például viszonylag új a sportág, de nagyon komoly fejlődésen mentek keresztül a 2000-es évektől kezdődően. Már van három világbajnokuk, váltóval most is a második helyet szerezték meg.

Hogy épül fel egy versenyszezon?

Július-augusztus hónapokra helyezzük a csúcsformát, akkor vannak a VB-k, illetve EB-k-. Illetve vannak Világkupa-versenyeink is. Februárban például rendre Egerben, márciusban Olaszországban, áprilisban változó helyszíneken rendezik meg, illetve most szeptemberben is lesz majd.

Összegezve elmondhatjuk, hogy a kevésbé jó évek meglehetősen rövidre sikeredtek, gyorsan beköszönt az aranykorszak. Ez folyamatosan szinten tartotta a versenyzés és a sportág iránti elköteleződésed, vagy volt egy-egy olyan pont, amikor megfordult a fejedben, hogy abbahagyod?

Érettségit követően Pesten terveztem a továbbtanulást, így kétségessé vált a folytatás, komolyabban el is gondolkodtam azon, hogy befejezem. Ez nem amolyan légből kapott, esetleges elhatározás volt, teljesen rákészültem fejben, bár tudtam, hogy nem lesz egyszerű. Ezt követően azonban volt egy igen komoly elbeszélgetésem az edzőmmel, Kókai Dáviddal, és végül a folytatás mellett döntöttem, melyben természetesen a szüleim is támogattak, ahogy addig is.

Hol tanulsz jelenleg?

A Debreceni Egyetemen, építőmérnök szakon.

Mesélj kicsit a mindennapokról! Hogy megy a tanulás a napi edzések mellett?

Az elmúlt 6 hónapban dietetikushoz jártunk, aki nagyon komoly táplálkozást állított össze nekünk, hiszen napi 19-szer kellett étkezni, vagy bevenni valamit. Heti 3-4 alkalommal például zabot kellett ennem reggelire, ez finoman szólva sem volt egyszerű, így nem túlzok, ha azt mondom, nem hiányzik ez az időszak. Ami a szürke mindennapokat illeti, napi két edzésünk van, egy reggel hattól, egy pedig délután háromtól, az a hosszabbik a kettő közül. A két edzés között általában egyetemen vagyok, az órákon nem egyszerű koncentrálnom, időnként előfordul, hogy elalszom. A legutóbbi félévben passziváltattam magam, emiatt csúszni is fogok egy keveset, de úgy gondolom, belefér. Rengeteget kell tanulnom, a vizsgaidőszakban állandó a kialvatlanság. Van, hogy le sem fekszek, egész éjszaka csinálom a rajzokat, utána pedig ötkor egyből irány a reggeli edzés. Legutóbbi vizsgaidőszakban is volt egy komoly holtpontom, a délutáni edzés után este volt két zárthelyim, a kettő között sikerült elaludnom a mellékhelyiségben. Iszonyú fáradt voltam. De valahogy mindig sikerül túlélnem a napokat és rendre van erőm másnap újra elkezdeni a megszokott rutint.

Hogy tudsz kikapcsolódni a folyamatos terhelés mellett?

Kikapcsolódni általában otthon szeretek, sorozatnézéssel, passzív pihenéssel. Kedvenc sorozatom a Trónok Harca. Egyébként nem meglepő módon szeretem a vízpartokat, a strandolást is.

Mik a tervek most?

Ilyenkor, a pihenő-időszakban igazából nincsen semmi terv a fejemben, teljesen kikapcsolom magam, nem gondolok az úszásra. Ettől függetlenül persze, elmegyek edzeni, hogy formában tartsam magam a strandszezonra. Amennyire lehet, igyekszem kipihenni a versenyszezon fáradalmait és bepótolni valamennyit azokból, amikből év közben kimaradok.

Meddig szeretnéd folytatni a versenyszerű úszást?

Nincs konkrét tervem ezzel kapcsolatban. Két és fél év múlva végzek az egyetemen, addig mindenképp versenyzek még. Utána azonban lehet, hogy Pesten, vagy külföldön folytatom tovább a tanulmányaimat. Bár ez még rendkívül képlékeny.

 

Kosina Gergőnek további sok sikert kívánunk tanulmányaihoz és sportpályafutásához!

T. S.