DSC-SI U16: Pont nélkül tértek haza Törökszentmiklósról

Szabó Imre tanítványai bár megszorongatták a közvetlen riválist, de megbosszulták magukat a hibák.

0

futball-foci-300x188 DSC-SI U16: Pont nélkül tértek haza Törökszentmiklósról

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola U16-os labdarúgócsapata a kecskeméti Mercedes ellen elért döntetlen után szombaton a közvetlen rivális Törökszentmiklós otthonába látogatott. Szabó Imre tanítványai mivel az utóbbi időszakban hatalmas fejlődésen mentek keresztül, a három pont megszerzése sem tűnt lehetetlen feladatnak.

Az első játékrész elején ismerkedtek egymással a felek, de mindkét védelem jól állta a sarat, ezáltal kevés helyzet adódott a játékosok előtt. A rossz talajú pálya egy-egy megmozdulásnál olykor kibabrált az ifjú labdarúgókkal, akik ennek ellenére a gólszerzés érdekében mindent megtettek. A sportiskolásoknak ugyan több lehetősége volt, egy jól beívelt szöglet utáni fejesből a 44. percben mégis a hazaiak jutottak előnyhöz, így a debreceniek rosszabb helyzetből várhatták a folytatást.

A második félidőben a törökszentmiklósiak kapujuk elé szegezte a vendégeket, így a hajdúságiak leginkább kontrákból próbálkoztak lövéssel. Az 55., majd a 61. percben a jászsági gárda további két gólt lőtt, és ezzel lényegében el is dőlt a mérkőzés. A debreceni fiatalok küzdöttek, de Havasi Ferenc szépítő találata már túl későn született, így a DSI nem előzte meg fő riválisát a tabellán.

Regionális U16 Kiemelt Kelet, 15. forduló

Törökszentmiklósi FC – DSC-SI 3–1 (1–0)

DSC-SI: Szász – Szőllős, Juhász (Keszler 63’), Botos (Kerezsi 76’), Sztojka (Keczán 76’), Varga R., Kapczy, Bácsi, Győri (Házi 76’), Szopka, Varga Dzs. (Havasi 63’)

Edző: Szabó Imre

Gólszerző: Havasi 85’

Szabó Imre: Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, egy nagyon rossz talajú pályán nekünk nagyobb helyzeteink voltak, de nem tudtunk azokkal élni. A második felidőt hátrányból kezdtük és érthetetlen módon, ahelyett, hogy nyomást alá helyeztük volna az ellenfelet, nekik adtuk át a kezdeményezést. Néhány játékosom mintha feladta volna a meccset, amely ahhoz vezetett, hogy szétestünk és kaptunk még két elkerülhető gólt. Csalódott vagyok, mert tudtuk, hogy csak akkor nyerhetünk, ha akaratban a hazaiak fölé növünk.

T.H.