Rangadó előtt az egyetemisták

A Debreceni Egyetem NB III-as labdarúgócsapata vasárnap délután a tabellán második helyen álló BKV Előrét látja vendégül a Dóczy utcai Sportcampuson.

0

IMG_4059-300x200 Rangadó előtt az egyetemistákFotó: Derencsényi István/DEAC

Bizonyára sokan felkapták a fejüket, amikor a bajnokság harmadához érve is a BKV Előre nevével kezdődött az NB III Keleti csoportjának tabellája, a fővárosi alakulat ugyanis az első tizenkét mérkőzését egyaránt megnyerte, első vereségét a Kazincbarcika elleni rangadón szenvedte el. A borsodiak azzal a sikerükkel az élre is álltak, vezető pozíciójukat pedig azóta meg is szilárdították, s jó úton haladnak afelé, hogy jövőre ismét a második vonalban szerepelhessenek. A fővárosi sárga-kékek teljesítménye némileg visszaesett, jelenleg négy vereségnél jár Albert Flórián alakulata, amely azonban így is őrzi második helyét a tabellán. A BKV ugyan a tavaszi nyitányon csak egy pontot szerzett a DVTK tartalék ellen, majd hatalmas meglepetésre kikapott a sereghajtó Törökszentmiklóstól, azóta jó formában lendült, legutóbbi három mérkőzésén kilenc pontot szerzett, s még gólt sem kapott a gárda.

Mindez nem kívánkozna egy debreceni sportportál virtuális hasábjaira, ha vasárnap délután nem a BKV Előrét látná vendégül a DEAC, amely a harmadik helyen áll a táblázaton, Sándor Tamás legénysége mindössze négy ponttal gyűjtött kevesebbet, mint budapesti riválisa. Amennyiben a mögöttünk hagyott fordulóban sikerült volna legyőznünk a Füzesgyarmatot, most előzhetnénk is akár, de sajnos nem így történt, így mindenképp maradunk az ideiglenes dobogó alsó fokán, a legjobb esetben egy pontra csökkenthetjük a különbséget. Könnyű dolgunk ugyanakkor egészen biztosan nem lesz a BKV ellen, amely ősszel 2–1-es győzelmet aratott az egyetemisták felett, a debreceni gólt akkor Bidzilya Anton szerezte. Ezúttal a DEAC elsődleges célkitűzése lehet, hogy kilábaljon a kisebb hullámvölgyből, s ismét a hazai pályán már megszokott, stabil teljesítményt nyújtsa a csapat, amely ez esetben vasárnap délután visszavághat a szeptemberi fiaskóért.

Labdarúgó NB III, Keleti csoport, 26. forduló

DEAC – BKV Előre

Dóczy utcai Sportcampus, 03.20. 14:00

P.G.