A debreceni csapat a hazai floorball életben a 2000-es évek óta jelentős szerepet tölt be. A városban 2006-2013 között élvonalbeli csapat működött, azóta főként a második vonalban állt rajthoz a DEAC. A kivételt az előző szezon jelentette: ekkor nem elegendő számú kapus miatt nem tudtak az egyetemisták rajthoz állni. A probléma mára megoldódott, így a csapatvezetés újra vérmes reményekkel vág neki a küzdelmeknek.
A cívisvárosi gárda kerete jelentős átalakuláson ment át: néhány korábbi játékos szögre akasztotta ütőjét, akiknek helyét fiatalabb labdakergető vette át. A csapat egyik húzóemberét, Pál Lórántot kérdeztük a felkészülésről, keretről és a bajnoki tervekről:
– Szeptember közepén startol a bajnokság. Milyen reményekkel vágtok neki a pontvadászatnak?
– Már izgatottan várom a szeptemberi startot, mivel a legutóbbi szezonban sajnos nem tudtunk nekivágni a bajnokságnak. Ezalatt az idő alatt továbbra is edzettünk és új emberek is kerültek a csapatba. Ha mindenkiben meglesz a versenyszellem, nyerni akarás, akkor bármi lehetséges.
– Mik lesznek a felkészülés állomásai?
– Augusztus eleje óta heti három edzéssel készülünk a szezonra. Ha jól tudom, szeptemberben még akár edzőmérkőzések is várnak majd ránk.
– Kik lehetnek a gárda húzóemberei? Kiktől várhatjuk a gólokat?
– A legutóbbi szezonunkra visszatekintve azoktól az emberektől várom a góltermelést, akiktől eddig és ez útmutató lesz a gárda többi tagjának is. Bízom benne, hogy minél többen felzárkóznak! Ebben a szezonban – mint említettem – új emberekkel bővült a keret: nagyon kíváncsi vagyok rájuk. Az edzésekből ítélve és a tavaszi kupákon nyújtott teljesítmény alapján több húzóemberünk is lesz.
– Mit vársz magadtól a következő bajnokságban? A legutóbbi, 2015/2016-os szezonban 30 pontot szorgoskodtál össze, amivel a csapat legponterősebb játékosa voltál. Vállald a gólgyártás további folytatását?
– Ugyanazt fogom játszani, mint eddig: szeretem ezt a sportot és így nem lesz nehéz a jó játék. Természetesen a cél is az, hogy minél több pontot szerezzek, és ezzel segítsem a csapatot győzelemre.




