Fotó: Hunfencing
A magyar csapatnak az elmúlt napokban volt lehetősége megszokni a nem mindennapi körülményeket, amelyek Dubajban, az idei kadét és junior vívó világbajnokság helyszínén fogadták fiataljainknak. A viadalnak otthont adó Hamdan Sportkomplexum eredetileg egy uszoda, amelyet az április 2-tól 11-ig tartó vb idejére pástokkal fedtek be, ráadásul a belvárostól félórás autóútra, gyakorlatilag a semmi közepén található. Hogy pozitívumokat is említsünk, a helyszíni beszámolók szerint a szállás minden igényt kielégít, a szervezők pedig igyekeznek a legapróbb részletekre is ügyelni, az akkreditáción, a fegyverhitelesítésen és a szokásos covid-teszteken is átestek már a versenyzők.
Szombaton pedig kezdetét is veszi a világbajnokság, rögtön az első napon a számunkra legérdekesebb versenyszámmal, a junior leány kardozók mezőnyében ugyanis Szűcs Luca, Beviz Dorottya és Keszei Kíra mellett a DEAC kiválósága, Battai Sugár Katinka is pástra lép. Battainak csapatban már van vb-aranyérme, 2019-ben, Torunban állhatott fel társaival együtt a dobogó legfelső fokára, ezúttal pedig egyéniben is az esélyesek között emlegetik, hiszen március elején, az újvidéki Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett.
A junior világranglistán negyedik Battai Sugár helyi idő szerint fél kilenckor kezdi meg a csoportküzdelmeket, ebben a körben a koreai Kim Jumin és a brazil Luana Pekelman lehet a legveszélyesebb ellenfél, ám amennyiben Dávid László tanítványa kihozza magából a maximumot, egyikük legyőzése sem okozhat gondot. A tizennyolc csoportban öt elért tusig zajló mérkőzéseket vívnak egymással a hölgyek, míg a főtáblán már tizenöt találatot kell bevinni a továbbjutáshoz. A szakértők szerint a végső győzelemre a francia Amalia Aime mellett a mexikói Natalia Botello, a török Erbil Nisanur és az üzbék Zaynab Dajibekova a legesélyesebb, de nagyon erős csapattal érkeznek az amerikaiak is és a mieink is, Battai Sugár mellett Szűcs Luca is odaérhet a dobogóra.
P.G.




