Fotó: DVSC Kézilabda
Hétközi fordulóval folytatódnak a női kézilabda NB I küzdelmei, a DVSC SCHAEFFLER szerda este a Dunaújvárosi KKA vendégeként lép pályára. Szilágyi Zoltán tanítványai jó formában várhatják a találkozót, legutóbbi öt mérkőzéséből négyet megnyert a debreceni alakulat, amely csupán a Ferencváros ellen maradt alul. Lányaink a közvetlen riválisok közül a Vácot és a Mosonmagyaróvárt is magabiztosan múlták felül, majd idegenben fektették két vállra az Érdet, legutóbb pedig a második játékrészben fordítva arattak háromgólos győzelmet az MTK Budapest felett.
Ezúttal egy stabil középcsapat vár a mieinkre, a Dunaújváros 9-0-12-es mérleggel a nyolcadik helyen áll, míg a debreceniek a harmadikok, immár nyolcpontos előnyben a Váccal szemben. Szerdán ismét nagy lépést tehetünk a bronzérem megszerzése felé, de a kellemetlen stílusú újvárosiak ellen nem lesz könnyű kihívás a két pont begyűjtése. Ellenlábasunk legutóbb az Alba Fehérvárt múlta felül három góllal, azt megelőzően pedig az MTK és a Mosonmagyaróvár dolgát is alaposan megnehezítette, a Lajta-partiaktól egy-, a fővárosi kék-fehérektől kétgólos vereséget szenvedett. A DKKA keretéből Bulath Anitára és Farkas Johannára is érdemes lesz odafigyelnünk, mindketten száz gól körül termeltek eddig a szezonban, valamint kölcsönjátékosunk, Borgyos Panna is okozhat kellemetlen perceket a mieinknek.
Ősszel, Debrecenben a szünetben még csak egyetlen találat volt a különbség a két csapat között, a fordulás után azonban ritmust váltott a Loki, amely 35–27-es győzelmet aratott. Ezúttal is Szilágyi Zoltán alakulata mellett szól a papírforma, de abban biztosak lehetünk, hogy vendéglátóink nem adják majd ingyen a két pontot.
Női kézilabda NB I, 22. forduló
DKKA – DVSC SCHAEFFLER
Dunaújváros, Városi Sportcsarnok, 04.13. 18:00
P.G.





